Isten nem logikus

2024. szeptember 20-án rendezték meg a második NextGenOnFire ifjúsági alkalmat, melyen több száz fiatal gyűlt össze, hogy együtt emeljék fel Jézus nevét. Az alkalom során a 2024. szeptember 20-21-én megrendezett Ideje Elhinned Konferencia vendégei, Friedhelm Holthuis, a németországi Szabadegyházak Pünkösdi Szövetségének elnöke és Nick Cassidy, az ír Cork Church vezető lelkésze hirdették Isten Igéjét.

Dudar 75

A Magyar Pünkösdi Egyház Dudari Gyülekezete 2024. szeptember 8-án hálaadó ünnepségen emlékezett megalakulásának 75. évfordulójára. Az igehirdetés szolgálatát Földesi Tamás, a Magyar Pünkösdi Egyház elnöke végezte, aki maga is a dudari gyülekezetben merítkezett be, és több évig ennek a gyülekezetnek volt a tagja. Korábban, az 50 éves jubileumra egy rövid kiadvány jelent meg a szerző megjelölése nélkül, de tudomásom szerint Vadon Tamás állította össze. Ez a cikk ezt az anyagot felhasználva készült el.

A szibériai börtönből a munkácsi cigánytelepre

2022. február 24-én ukránok milliói ébredtek arra, hogy országukat orosz támadás érte. Az addigi életet teljesen felforgató események azóta is tartanak. Az ukrajnai Keresztény Evangéliumi Élő Isten Egyházának megyei vezetőjével (Kárpátalja), Mykhail Balkóval Mulhouse-ban, Franciaországban, a Porte Ouverte (Nyitott ajtó) Gyülekezet éves pásztorkonferenciáján beszélgettem, aki megrázó élettörténetén túl arról is mesélt, milyen hatással volt a háborús konfliktus az átlagemberek életére.

Az engedetlen dicsőítő

Sosem fogom elfelejteni Leonard Ravenhill szavait: „Az érettség nem feltétlenül az életkorból, hanem az engedelmességből fakad.” Láttam már számos idős, éretlen keresztényt és láttam már nagyon sok fiatal, érett keresztényt is. A különbség a kettő között minden esetben az volt, hogy mennyire engedelmeskedtek Istennek és az ő Igéjének. Egyetlen döntés, hogy engedelmeskedsz az Úrnak erőteljesebb és jobban hozzájárul a szellemi növekedéshez, mint az, hogy ezer igehirdetést meghallgatsz. Tudni az igazságot, de nem engedelmeskedni egyszerűen képmutatás. Nem tehetjük, hogy halljuk, de nem engedelmeskedünk.

Az élet mindent felülír

„Ezután Jézus elment egy Nain nevű városba, és vele mentek tanítványai nagy sokasággal együtt. Amikor közeledett a város kapujához, íme, halottat hoztak kifelé, egy özvegyasszony egyetlen fiát, és a városból nagy sokaság követte. Amikor az Úr meglátta az asszonyt, megszánta, és így szólt hozzá: Ne sírj! Azután odalépett, és megérintette a koporsót. Akik vitték, megálltak, ő pedig így szólt: Ifjú, neked mondom, kelj fel! Erre felült a halott, és elkezdett beszélni; Jézus pedig átadta az anyjának.”[1]

A szabadságvágy rabjai

Az 1969-es Szelíd motorosok (Easy Rider) ikonikus jelenetében Peter Fonda úgy dobja el a karóráját, mintha ezzel egyúttal az idő szorításából is kiszabadulna. „Az idő illúzió, az ebédidő kétszeresen az” – írta Douglas Adams, akivel ugyan nem muszáj egyetérteni, az viszont kétségtelen, hogy a szabadságvágytól űzött életvitelbe nem csupán motorosok, de egész generációk rokkantak bele. Nem véletlen, hogy korunk egyik nagy kérdése továbbra is az: mit jelent szabadnak lenni?

Ezért akarok élni

Nyírő Jázmin 22 éves, misszionárius. Fiatal kora ellenére több missziós út van a háta mögött, járt már Ukrajnában, Thaiföldön, Kambodzsában és Kenyában is, azzal a céllal, hogy megismertesse az ott élőkkel Jézus Krisztust és hirdesse az evangéliumot. Idén szeptemberben ismét Ázsiába utazott, ahol három hónapot fog eltölteni, így ez lesz eddigi leghosszabb útja. Jázminnal utazása előtt néhány nappal beszélgettem.

Felébredtem és nem éreztem gyűlöletet

Kis István a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió Szeretetszolgálatának országos koordinátora. Feleségével, Kittivel és két gyermekükkel Békésen élnek és a békési Kegyelem Gyülekezetbe járnak, ahol István nem csak presbiterként, hanem a dicsőítésben is szolgál. Ez azonban nem volt mindig így. Az alábbiakban az ő bizonysága olvasható.

Nem vagy préda!

2024. május 19-én rendezték meg az első NextGenOnFire alkalmat, melyen több száz fiatal gyűlt össze, hogy együtt emeljék fel Jézus nevét. Az alkalom a Nem vagy préda! címet kapta, mely az üzenetekben is visszaköszönt.

A pünkösdi mozgalom meggyökerezése Békésen, a kezdeti idők

Ifjúkorom óta őrzök egy kéziratot, melyet Józsa István testvértől kaptam, s amelyet ő maga vetett papírra még 1972-ben. Ebben ír a békési gyülekezetünk indulásáról, majd rövid foglalatát adja a kezdeti idők bő egy évtizede néhány fontosabb eseményének, személyes élményeivel is fűszerezve. A történeti áttekintést a kortárs nagy öregjeivel is megbeszélte. Olyan személyeket kérdezett meg, akik hűségesen megállták helyüket a hitben, és Istennek „minden időt kibíró”, Szent Szellemmel teljes gyermekei.

„Szuper átélni, hogy Isten engem is tud használni”

Lettner Gerda nemrégiben végzett gyógypedagógusként, ezért jól tudja, hogy milyen nehézségekkel kell szembenéznie a generációjának. A NextGenOnFire ifjúsági dicsőítő- és imaalkalmon arról beszélt, hogy „sokkal nagyobb az, aki bennünk van, mint aki ebben a világban” – ezzel is buzdítva a fiatalokat arra, hogy ne ijedjenek meg zűrzavaros korunktól.