A Bakonyban 1926-ban Bakonycsernyén alakult gyülekezet, majd Csetényben és Súron is létrejöttek pünkösdi gyülekezetek. Ezek a hívő közösségek hatással voltak a II. világháború után megalakuló dudari gyülekezet életére. A gyülekezet kezdete id. Kovács Kálmánné történetéhez kapcsolódik. 1945. április 18-án fiai, Kálmán és Árpád a határban vetettek. Édesanyjuk legközelebb kilenc év elteltével láthatta őket újra, ugyanis a földekről egyenesen szovjet hadifogságba kerültek. Hazatérésüket a Sztálin halála utáni amnesztia tette lehetővé. Kovács Kálmánné ennek az időszaknak a kezdetén fiai elvesztésétől való félelmében tragikus lelkiállapotba került. Enyhülést, lelki gyógyulást keresett, emiatt nagyon szorgalmasan járt a református templomba, de itt buzgóságáért megszólták. 1947-ben rokonai meghívták, hogy menjen el velük Ácsteszérre a Táncsics Mihály szülőházánál tartott emléktábla avatási ünnepélyre, de amikor Súrra érkeztek – belső kényszer hatására – leszállt a kocsiról és hívőket keresett. Isten kezének nyomát figyelhetjük meg abban, hogy „egészen véletlenül” pünkösdiektől kérdezte meg, hogy vannak-e Súron hívők. Erről a találkozásról hamar értesültek a csetényi pünkösdiek is – és mivel Kovács Kálmánnénak rokonai is voltak közöttük –, ezután szorgalmasan látogatták egymást. Hetente összejöttek, énekeltek, imádkoztak, Bibliát olvastak.
Ekkoriban tartottak Bakonycsernyén egy konferenciát, ahol a svédországi Georg Steen és Ladó József prédikáltak. Ezen az alkalmon Kovács Kálmánné is részt vett. Ekkor született végleges döntés a szívében. Falujában sokan szerették volna lebeszélni arról, hogy a hívőkhöz csatlakozzon, de ő kitartott döntése mellett. Voltak olyanok is, akiket meggyőzött az a változás, ami az életében történt, hiszen addig csak sírni és zokogni látták, újabban pedig már mosolyogni is. Ettől kezdve Kovács Kálmánnénál imaösszejöveteleket tartottak, ezeket az alkalmakat a dudariak közül főleg nők látogatták. Ebben az időben történt, hogy az Úr hosszadalmas TBC betegségből gyógyította meg T. Varga Józsefnét, akinek két gyermeke is volt, és gyógyulása után még kilenc gyermeknek adott életet.
Az ő kérésére 1948. június 15-étől náluk tartották az összejöveteleket. Mivel itt több hely volt, tovább bővülhetett az érdeklődők köre. További csodálatos gyógyulásokat élhettek át. Többek között 1948 augusztusában Varga Attila szeme meggyógyult, amikor imádkoztak érte. Nemcsak vasárnap, hanem hétköznapokon is összejöttek istentiszteletet tartani és imádkozni. Ezeken az alkalmakon rendszeresen tizenheten-húszan vettek részt. A pünkösdi gyülekezet Dudaron hivatalosan 1949. február 5-én alakult meg 11 fővel. Kalincsák Mihály, aki abban az időben a hazai pünkösdi mozgalom jeles személyisége volt, Török Lajost bízta meg igehirdetői szolgálattal. Ő lett később a gyülekezet első lelkipásztora, ahogy akkoriban hívták, prédikátora. Összejöveteleket vasárnap háromszor, hétközben kedden, csütörtökön és pénteken esténként tartottak. Akik a pünkösdiekhez akartak csatlakozni, sokszor saját családjuk részéről is ellenállásba ütköztek. Ezek közé tartozott Földesi Zoltán – Földesi Tamás édesapja – is. Miután 17 évesen megtért, a szülei kitagadták. Cseténybe egy pünkösdi családhoz, Nagy Sándorékhoz menekült, náluk lakott másfél hónapig, amikor szülei szégyenükben hazahívták. Győzött, mert vele volt az Úr. Előfordult, hogy valaki a menyasszonyjelöltjét akarta agyondobni, amikor meglátta Vargáéknál az imaházban, de csak az ablaktokot találta el.
Voltak, akik célként tűzték maguk elé, hogy a pünkösdi gyülekezetet szétzavarják. Ők sem jártak sikerrel. A közösség a külső és belső támadások ellenére szaporodott. Az összejöveteleken gyakran előfordult, hogy a gyülekezet imájára betegek gyógyultak meg, és többen Szent Szellem keresztséget nyertek. 1949-ben kétszer is kellett bemerítési alkalmat szervezni a dudari megtértek számára. Az elsőt 1949. február 23-án a csetényi imaházban tartották, ahol 11 dudari testvér tett hitvallást Jézusról. Négy hónappal később pedig – pünkösd másnapján – Várpalotán a Kikeri-tóban heten merítkeztek be.
A gyülekezet 1952 őszén Török Lajos prédikátor felújított házának első részében kapott helyet, ettől kezdve közel két évtizedig itt tartották az istentiszteleteket. 1963-ban a gyülekezetnek már 65 tagja volt. Ebben az időben egyre gyakrabban merült fel egy új imaház építésének gondolata. A megvalósulásra viszont még évekig kellett várni. 1970-ben adódott egy telek és a rajta levő régi ingatlan megvásárlásának lehetősége. A gyülekezetnek viszont nem volt elegendő pénze, de ez sem lehetett akadály. A gyülekezeti tagok között összeírták az önkéntes felajánlásokat, és az összeg néhány napon belül elérte a 40 000 forintos vételárat. Így 1970 májusában sikerült megvásárolni a telket. A gyülekezet szíve-lelke, ereje és pénze is egy volt a „nagy ügy” megvalósításának érdekében. A megvásárolt régi lakóház lebontása után a gyülekezet megcsináltatta a tervrajzot, és az egyház központjába küldte be azzal a kéréssel, hogy az imaházat és a vele együtt épülő szolgálati lakást egyházi tulajdonban építhesse fel. A kommunista bürokratikus akadályozások miatt az új imaház építése csak 1972. április 3-án kezdődhetett meg. A munkában mindenki megállta a helyét, mind a fiatalok, mind az idősek. Az építkezésen általában 30-an dolgoztak naponta, ez jól tükrözi a testvéri összetartást. A gyülekezet 1972. november 5-én beköltözhetett az új imaházba, azóta is a Telekitó utca 1. szám alatti házban tartják az összejöveteleiket. Az eltelt évtizedekben többször is jelentős átalakítást végeztek az épületen, amellyel korszerűvé és a gyülekezeti igényeknek megfelelővé vált.
Változást jelentett a gyülekezet életében a teológiát végzett fiatal Telegdi József teljes idejű lelkipásztori meghívása. A gyülekezet – már igen korán – a gyermekek számára gyermekbibliaköri foglalkozásokat, a fiatalok számára pedig ifjúsági órákat szervezett. 1983 nyarán országos méretű ifjúsági találkozó került megrendezésre Dudaron, amelyben a csetényi és a bakonycsernyei gyülekezet is segített. A következő időszak kezdett izgalmassá válni a rendszerváltás miatt. Ettől kezdve lehetőség nyílt evangélizációkra, plakátok szabad elhelyezésére. A dudari gyülekezet, a környék gyülekezeteivel együtt, 1989 nyarán csatlakozott a „Fáklyafutás Jézusért” elnevezésű világméretű rendezvényhez. Ezután egy evangélizáció került megrendezésre a kultúrházban, ahol a „Chrisma énekegyüttes” végezte a szolgálatot. A következő évtizedekben a gyülekezet igyekezett élni az evangélizálás személyes és közösségi lehetőségeivel. Így a dudari pünkösdi gyülekezet 75 éves története során sok ember élete változhatott meg Jézus Krisztus megismerése és elfogadása által. Sokan nyertek üdvösséget és kaptak új reményt az életükhöz. Eddigi történelme során a gyülekezet betöltötte szolgálatát akkor is, amikor ebben a kommunista rendszer korlátozni igyekezte, és azóta is a vallásszabadság idején. Elmondhatják, hogy: „…mindeddig megsegített minket az Úr.”[1]
A gyülekezet lelkipásztorai a 75 év alatt: Török Lajos, Telegdi József, Krepsz István, Németi Zsolt voltak és jelenleg – immár 15 éve – Cieklinski János tölti be ezt a szolgálatot. Azokban az években, amikor nem volt megválasztott lelkipásztora a gyülekezetnek, presbiteri vezetés működött, illetve helyi megbízottként Földesi Zoltán és Vadon Tamás vezette a közösséget.
Az ünneplő gyülekezetnek azt kívánjuk, hogy szolgálatuk által még nagyon sok ember találkozzon Jézus Krisztussal, mint életük megváltójával, a Szent Szellemmel, aki jelenlétével alkalmassá teszi őket az új életre és a másokért végzett szolgálatra, valamint a Mennyei Atyával, aki szeretetével veszi körül őket!
[1] 1Sám 7,12
