Várni, de hogyan?
A tanítványok várták a Mester közeli visszatérését, de ahogy az évek múltak, többen csalódottan gondoltak erre az ígéretre. Péter apostol a második levelében ír is erről: „Tudjátok meg elsősorban azt, hogy az utolsó napokban csúfolódók támadnak, akik mindenből gúnyt űznek, akik saját kívánságaik szerint élnek, és ezt kérdezgetik: »Hol van az ő eljövetelének ígérete?«”[1]
„Az az egy azonban ne legyen rejtett előttetek, szeretteim, hogy az Úr előtt egy nap annyi, mint ezer esztendő, és ezer esztendő annyi, mint egy nap. Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen. De el fog jönni az Úr napja…”[2]
Péter apostol levele óta eltelt közel kétezer év, Jézus pedig azóta sem jött vissza az övéiért. Miért van az, hogy a várakozás ennek ellenére nem szűnt meg az egyházban és a hívő emberekben? Sőt! Időről időre felerősödik. Az egyháztörténelem tanúsága szerint minden ébredést megelőzött egy felfokozott Krisztus-várás. A bekövetkezett ébredések egyik hatása pedig ennek a várakozásnak az erősödése lett.
A magyarországi reformáció idejéből származik Károlyi Gáspár, a bibliafordító gönci prédikátor 1563-ban kiadott „Micsoda jegyekből esmerjük meg az Istennek ítéletinek közel való voltát” című írása. Ebből idézek: „Miképpen az halálnak
