Jézus és a radikális szeretet

Így amikor Jézus színre lépett, emberileg semmi sem szólt mellette. Nézzük csak: házasságon kívül fogant, istállóban született, Egyiptomba menekült, majd egy jelentéktelen kis helyen, Názáretben nevelkedett, ahonnan semmi jót nem vártak. Nem volt előkelő származása, neves családja, foglalkozása, vagyona, iskolája, vezetői vagy katonai érdeme, és politikai vagy vallási kapcsolatokkal sem rendelkezett. Vegyes megítélésű vándorprédikátor életet kezdett, és megkért egy maroknyi átlagembert, hogy kövessék őt utazó szolgálatában. Teljesen új és forradalmi dolgokat hirdetett. Még a saját tanítványai sem mindig értették a tanításait, és sehogy nem tudták összeegyeztetni Jézust a várt „szabadító-hadvezér” képével. Azonban a legnagyobb megbotránkozást talán mégis az ellenségnek beállított emberek vagy népcsoportok radikális szeretetével kapcsolatosan váltotta ki.

Jézus sokat tanított a megbocsátásról és az ellenség felé tettekben megnyilvánuló szeretetről. Amikor a leigázó birodalom századosa kéri Jézust, hogy gyógyítsa meg haldokló szolgáját, ő megteszi. A segítségre szoruló embert látta, nem a római zászlót és jelvényeket. Mi több, Jézus példaként dicséri a százados hitét az őt követő tömegnek, mondván, hogy még Izraelben sem találkozott ekkora hittel.[1]

Amikor Jézus Isten királyságának eljöveteléről beszélt, hallgatói közül sokan politikai folyamatokban gondolkoztak, azt várva, hogy a Messiás átveszi a hatalmat, megdönti a római uralmat, és mennyei erővel helyreállítja Izrael földi királyságát, hiszen ő az Úr