Konfliktusok köztem és a gyülekezetem között, avagy kettőn áll a vásár

Ezzel a lépésünkkel Isten városába is beléptünk, az angyaloknak is családtagjaivá váltunk, és egyben a gyülekezethez is közel kerültünk: „Ti a Sion hegyéhez járultatok, és az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez és az angyalok ezreihez, az elsőszülöttek ünnepi seregéhez és gyülekezetéhez, akik fel vannak jegyezve a mennyekben, mindenek bírájához, Istenhez és a tökéletességre jutott igazak lelkeihez, az új szövetség közbenjárójához, Jézushoz és a meghintés véréhez, amely hatalmasabban beszél, mint Ábel vére.”[1]

Mondhatjuk úgy, hogy a gyülekezet, mint Isten népe, járulékos következménye a hitünknek. Olyan, mint amikor valaki megházasodik, és választottjával együtt „nyakába kapja” annak családját is. Bár mi csak kedvesünket választottuk, de vele együtt megkaptuk a furcsa humoráról ismert apóst, a mindenáron segíteni akaró anyóst, vagy a kissé flúgos, éretlen öcsit is. Így leszünk mi is részei egy keresztény közösségnek. Jézussal, a tökéletes választottunkkal együtt kaptunk száz anyát, apát, fiútestvért és nőtestvért, akikkel mostantól el kell tudnunk boldogulni, ahogy nekik is el kell minket hordozni. S ez nem mindig könnyű, miután Isten nem törekszik arra, hogy egyforma gondolkodású, ízlésű, mentalitású, habitusú, tudású és érettségű embereket kössön össze. Sőt, mintha éppen ellenkező lenne a célja, s rajtunk is kipróbálná a Példabeszédek ősi bölcsességét: „Vassal formálják a vasat, és egyik ember