A Bibliaiskola vezetője, Charles Fox Parham a texasi Houstonban is nyitott egy iskolát azzal a céllal, hogy többek között a Szentlélek munkájáról szerezzenek ismereteket a hallgatók. Abban az iskolában tanult William J. Seymour is, aki tanulmányai végeztével egy meghívás alapján Los Angelesben kezdett prédikálni. Eleinte csak házaknál jöttek össze, de amikor a csoport növekedése szükségessé tette, elkezdtek egy istentisztelet megtartására alkalmas épületet keresni. A kiválasztott épület az azóta híressé lett Azusa utca 312. szám alatti, üresen álló ingatlan volt, amely eredetileg metodista imaházként működött, de 1906-ra kissé lepusztult raktárrá vált.
A kis közösség április elején, pár nappal húsvét után költözött be az új összejöveteli helyére, ahol olyan hatalmas erővel kezdett munkálkodni a Szentlélek, hogy az istentiszteletet nem tudták befejezni, és szinte megszakítás nélkül három éven át tartott. Az emberek nagy része folyamatosan cserélődött, mert jöttek „csodájára járni” annak, ami ott történik: először csak Los Angeles különböző részeiből, majd Kalifornia tájairól, aztán az Egyesült Államok legkülönbözőbb államaiból, de idővel a világ különböző országaiból is. Ezreket érintett meg az ébredés. A lelkipásztorok visszatérve gyülekezeteikbe az „Azusa street” tüzét vitték, és a különböző evangéliumi gyülekezetek sorra alakultak át pünkösdi gyülekezetekké.
Az Amerikába emigrált magyarokat is hamar elérte a Szentlélek kitöltetésének jó híre és megtapasztalása, többek közt a jobb élet reményében Bakonycsernyéről 1907-ben Chicagoba, majd Detroitba költöző Mihók Imrét és feleségét is. Amikor ifjúkori barátja, Szkok Mihály meghívására ellátogatott a Detroit külvárosában, River Rouge-ban található magyar pünkösdi gyülekezetbe, nagyon megragadta az, amit ott tapasztalt. Attól kezdve feleségével együtt rendszeresen látogatta a gyülekezetet, egy év után bemerítkeztek és kérték a tagságukat. Hamarosan imaórát, istentiszteleti alkalmakat is vezetett, és egyre több szolgálatot vállalt. A gyülekezet hamar felismerte benne leendő lelkipásztorát, így kérték, hogy főállásban vállalja el ezt a szolgálatot. Így lett Mihók Imre a detroiti magyar pünkösdi gyülekezet prédikátora és vezetője.
A közösség fontosnak tartotta, hogy az „óhazába” is eljusson a „pünkösd üzenete”. Így indultak haza Bakonycsernyére Mihókék 1926 tavaszán. Szülőfalujukban, a családi telken tartották húsvét másnapján az első nyilvános istentiszteletet. Bár előtte aktívan hívogattak az alkalomra, talán senki nem számított akkora tömegre, amely végül megjelent: a közel háromszáz érdeklődő miatt a családi ház helyett az udvarra kényszerültek. A Szentlélek nagy erővel nyilvánult meg azon az istentiszteleten, és a következő hónapokban végig így történt Mihókék szolgálatai során. Rövid időn belül Bakonycsernyén kívül Csetényben és Súron is létrejöttek pünkösdi gyülekezetek.
Mihók Imre általában nem hívott előre senkit, nem ment le a sorok közé, hogy valakiért ilyen módon imádkozzon. Azonban figyelte és észre is vette, ha valakin Isten ereje volt. Akkor odament és imádkozott, hogy segítse őket – ezek elég hosszan tartottak, mert bíztatta az embereket, hogy csak imádkozni kell és az Úr megadja a Szentlélek-keresztséget mindazoknak, akik ezt kérik. A Szentlélekkel betöltekezetteknek azt mondta, hogy ha meg akarnak maradni ebben az áldásban, naponta legalább egy órát imádkozzanak. Gyorsan terjedt a hír, hogy a betegek közül, akikért imádkozott, sokan meggyógyultak, így egyre többen mentek az istentiszteletekre, ahol ő szolgált. Munkálkodásának eredményességét az is bizonyítja, hogy a magyarországi pünkösdi mozgalom későbbi vezető egyéniségei közül többen az általa nyert áldás segítségével lettek Isten alkalmas eszközei. Ezek között volt Kalincsák Mihály, Siroki István, Sebestyén István, Faragó György, Lakos József és Kurgyis János.
Mihók első, rövid magyarországi tartózkodása során traktátusokat, értekezéseket is adott ki, többek között a Szentlélek-keresztségről, amellyel kapcsolatban a következőt írta: „olyan a nyelveken szólás nélküli élet, mint a talp nélküli cipő … beszélni idegen nyelveken, ahogy a Lélek adja. Ez a válaszvonal az okos és a balga szüzek között.” Abban az időben a vallásos emberek számára szokatlan dolgok is történtek a pünkösdi istentiszteleteken, ilyen volt például a „szent tánc”. Erről így írt: „Egyik módja az Isten dicséretének az ugrálás, a tánc … ez nem tánciskolában megy végbe, és nem testi vágy kielégítése, … hanem imatermekben … az Isten dicsőítésére, mely a boldog lélekből származik, és az Isten előtt kedves.”
Arra is szánt időt, hogy Budapesten felkereste a baptista egyház vezetőit és kérte őket, hogy fogadják el, gyülekezeteikben hirdessék és gyakorolják a Szentlélek-keresztség igazságát. Ajánlatát elutasították és hamarosan kizárták a baptista gyülekezetekből azokat, akiket Isten megáldott Szentlélekkel, így rohamosan növekedni kezdett a pünkösdi gyülekezetek taglétszáma a baptisták közül kizárt hívőkkel. Mihók Imre a szervezett felekezet megalakulásának útját is egyengette: az Egyesült Államokban szolgáló magyar pünkösdi prédikátor, Rároha F. Dezső figyelmébe ajánlotta a magyarországi pünkösdi missziót, akit – Mihók javaslatára – a magyarországiak meghívtak szolgálatra. Ő ajánlotta a kispesti baptistáktól a pünkösdiekhez átjött Tomi József először titkárrá, majd elnökké történő választását is. Tomi Józsefet és az általa vezetett pünkösdi közösséget mindvégig támogatta.
Első felesége halála után egy szlovén származású hívő asszonyt vett el, akivel az akkori Jugoszláviában a szlovéniai pünkösdi közösség megalakulásában segédkeztek. Magyarországra is többször visszajött, Rároháék itt tartózkodása alatt és akkor is, amikor ők már nem jöhettek. Második felesége hirtelen halálát követően özvegyen maradt, és 1952-ben bekövetkező haláláig Springfieldben, Missouri államban pásztorolt egy magyar pünkösdi gyülekezetet.
Gyermeke sem az első, sem a második házasságából nem született, lelki gyermeke viszont sok volt – ez lett az ő öröksége. Egész életében önzetlenül szolgálta az Urat és a pünkösdi missziót Magyarországon és Jugoszláviában. A telket és a családi házat, a szülői örökségét a bakonycsernyei pünkösdi gyülekezetnek ajándékozta, ma is ott található a pünkösdi imaház. Nem csak Magyarországon, de Szlovéniában is hálás emlékezet őrzi a munkálkodását, amely által létrejött és megerősödött a pünkösdi misszió mindkét országban.
Tevékenységének az amerikai magyarok között is megmaradt a gyümölcse. Érdekes egybeesés, hogy Los Angelesben is húsvét táján kezdődött az egész világra kiható pünkösdi ébredés, és Magyarországon is Mihók Imre munkálkodásához kapcsolódóan húsvét másnapján érkezett el a pünkösd 1926-ban a Bakonyban, és tart a mai napig is. Most már a mi felelősségünk a régi üzenet továbbadása, és hogy úgy éljük meg annak valóságát, hogy százhúsz évvel a Los Angeles-i, és száz évvel a bakonycsernyei kezdetek után, a Szentlélek a századunkban is minél több embert betöltsön és megajándékozzon, hogy ezáltal Krisztust eredményesebben hirdethessük ennek a világnak.[1]
[1] Robeck, Cecil M az Azusa utcai ébredésről írt könyvét, Az Apostoli Hit lapszámait, valamint Kocsis Georgina teológiai szakdolgozatát forrásként használtam a cikkhez.
