„Szuper átélni, hogy Isten engem is tud használni”

Dénes-Kovács Hanga
2024-08-26
Lettner Gerda nemrégiben végzett gyógypedagógusként, ezért jól tudja, hogy milyen nehézségekkel kell szembenéznie a generációjának. A NextGenOnFire ifjúsági dicsőítő- és imaalkalmon arról beszélt, hogy „sokkal nagyobb az, aki bennünk van, mint aki ebben a világban” – ezzel is buzdítva a fiatalokat arra, hogy ne ijedjenek meg zűrzavaros korunktól.

Hogyan adódott a lehetőség, hogy üzenetet hozz a NextGenOnFire alkalomra?

Apukám szólt, hogy női szolgálókat is szeretnének, rám is gondoltak, és ezzel kapcsolatban keressem meg Földesi Tamást. Akkor még nem tudtam, hogy miről fogok beszélni, de miközben telefonáltunk, be is ugrott az üzenet. Korábban még nem szolgáltam ennyi ember előtt, de tudtam, hogy Isten az, aki alkalmassá tesz rá – és ha nem élnék a lehetőséggel, csak a saját talentumaimat pazarolnám el. Sok változat született, mire a végleges verziót leírtam, de Isten ezen keresztül is formált.

Ez egy kimondottan fiataloknak szóló alkalom volt. Szerinted mennyire igaz, hogy a most felnövő generáció a saját kortársait tartja a leghitelesebbnek?

Nem gondolom, hogy a kortársakat tartják a leghitelesebbnek a fiatalok, nem feltétlenül ők a leghitelesebbek, de mindenképpen fontos, hogy velük egykorúakat is halljanak, lássanak szolgálni. Egyszerűen vannak olyan helyzetek, amikor egy kortárstól kapott tanács nagyobb eredményeket tud elérni, ezt a tanulmányaim is alátámasztják. Én is szeretem, amikor a velem egykorúak szolgálnak.

Az üzenet, amit hoztam főként a saját és a körülöttem élők tapasztalatain alapult. Szerintem fontos, hogy teret adjunk a fiataloknak, mert, ha most nem tesszük – nyilván a megfelelő mentorálás mellett –, akkor az a későbbiekben nehézségeket fog okozni.

Hogyan látod, van

A folytatáshoz fizess elő az Ideje Elhinned Magazin online verziójára.

Ha már megvetted, csak jelentkezz be:
Legfrissebb lapszám
borító
Legyél te is előfizetőnk!
Legfrissebb cikkeink
ATI00349_jav
A dicsőítésem nem a hangom
2026. szeptember
pexels5
A lélek rugalmassága
2026. szeptember
TeamJesus
Dicsőíteni Istent bárhol, bármikor
2026. szeptember
PAG00062
Kardió és tanítványság
2026. szeptember
ATI00349_jav
A dicsőítésem nem a hangom
pexels5
A lélek rugalmassága
TeamJesus
Dicsőíteni Istent bárhol, bármikor
PAG00062
Kardió és tanítványság
ATI00349_jav
A dicsőítésem nem a hangom
pexels5
A lélek rugalmassága
TeamJesus
Dicsőíteni Istent bárhol, bármikor
PAG00062
Kardió és tanítványság

Olvass hasonló témájú cikkeket

PAP06633_vil
Nézz szembe az örökségeddel!
PAP06658
Az örökség kötelez
578150602_1258907572932215_5490714092589840793_n
Jehova Rohi – Az Úr az én pásztorom