Isten az újrahasznosítás, újjáépítés nagymestere. Ezt látjuk Ezékiás életében is: az emberileg lehetetlennek tűnő helyzetet az ifjú király nem kifogásként, hanem lehetőségként értelmezte, hogy a nép szívét újra Istenhez fordítsa. Hogyan fordíthatjuk ezt le a személyes életünkre? Miként nézzünk szembe kapott örökségeinkkel, és használjuk azokat Isten dicsőségére?
„Ezékiás huszonöt éves korában kezdett uralkodni, és huszonkilenc évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyjának a neve Abijjá volt, Zekarjá leánya. Azt tette, amit helyesnek lát az Úr, egészen úgy, ahogyan ősatyja, Dávid tette.”[1]
Az örökséget mindig a felmenőinktől kapjuk, nem a saját teljesítményünk eredményeként. Vannak pozitív örökségek, melyeknek igazán örülünk: ez lehet anyagi, szellemi, lelki örökség, de akár egy jó tulajdonság is. Azonban negatív örökségeinkről szívesen lemondanánk: az adósság, a nehéz gyermekkor, az otthonról hozott feszültség, a rossz minták, de akár a gyülekezeti széthúzás is. Előfordulhat, hogy valaki tini- vagy ifivezetőként áll be egy szolgálatba, és azzal szembesül, hogy egy nehéz helyzetben lévő területet örökölt meg. Ezekre általában nem pozitív örökségként tekintünk.
A rossz örökséggel három dolgot tehetünk:
- Elkezdjük sajnálni magunkat: lehet, hogy úgy gondoljuk, nem érdemeltük ki azt a rosszat, amit kaptunk. Bár az érzéseink jogosak lehetnek, mégis, ha ez a gondolkodásmód, a harag és a düh ott marad az életünkben, akkor idővel teljesen felemészthetnek.
- Beállunk a sorba, és továbbadjuk, amit kaptunk: a legrosszabb, amit tehetünk, hogy az egyszerűbb utat választjuk, és meg sem próbálunk kikerülni a sodrásból. Inkább azt mondjuk, hogy nekünk ezt dobta a gép, és mindent úgy folytatunk, ahogy az elődeink tették.
- Feldolgozzuk, és változtatunk rajta: lehet, hogy nem olyan örökséget kaptunk, amilyenre vágytunk, de ez nem jelenti azt, hogy nem lehet másképp folytatni. Ezt tanúsítja Ezékiás története is.
Fedezd fel, miből építkezhetsz!
Ezékiás 25 éves fiatalemberként lett Júda királya. Nem egy átlagos életet élt, és nem volt könnyű helyzetben, mégis azt olvassuk róla, hogy azt tette, amit helyesnek lát az Úr, ahogyan őse, Dávid is tette. Érdemes azonban megnézni, milyen örökséget kapott.
Áház király történetét[2] olvasva nem éppen azt látjuk, hogy jó példakép lett volna Ezékiás számára, vagy olyan örökséget hagyott volna a fiára, melyre könnyű építeni. Sőt, azt olvassuk róla, hogy istenszobrokat készített, áldozóhalmokat hozott létre az országban, elégette a saját gyermekeit áldozatul, kifosztotta Isten templomát, és uralkodása alatt Izrael, Arám és Asszíria is megtámadta Júdát. Mondhatjuk, hogy Ezékiás gazdaságilag, erkölcsileg, valamint a családdal és az Istennel való kapcsolat tekintetében is katasztrofális helyzetben vette át az országot.
Valószínűleg ő sem ilyen örökségre vágyott, mégsem olvassuk, hogy elkezdte volna sajnálni magát, vagy mentegetőzött volna Isten előtt: „Uram, én ezt kaptam, ebből nem tudok kilépni.” Helyette azt látjuk, hogy uralkodásának első évében, méghozzá az első hónapban, kinyitotta a templom kapuit, melyet Áház bezáratott. Biztos vagyok benne, hogy nem tetszett neki, amit látott, és talán legszívesebben visszazárta volna a kapukat a kifosztott és lepusztult állapot láttán. Azonban a legfontosabb dolog, amit Ezékiás tehetett ezzel az örökséggel, hogy szembenézett vele. Nem próbálta ferdíteni a valóságot, hanem odament, kinyitotta a kaput és megnézte, hogy mi maradt a templomban, mire lehet építkezni.
Nyisd ki és nézz szembe!
Lehet, hogy te is kaptál egy negatív örökséget, mellyel félsz szembenézni, de addig nem fogsz tudni továbblépni, amíg azt nem mondod: „Kinyitom azt az ajtót, és benézek.” Talán ez a legnehezebb az egészben, amikor a valóság arcul csapja az embert. Lehet, hogy nagyon nehéz helyzetben vagy családilag, anyagilag, a gyülekezet terén, vagy bármi más területen, de az első és legfontosabb lépés az, hogy felmérd a helyzetet és szembenézz azzal, amid van.
A szembesülés után Ezékiás elkezdte helyreállítani mindazt, amit Áház lerombolt. Nemcsak kinyitotta a templom kapuit, hanem visszahívta a papokat is, és újra elkezdődtek az istentiszteletek. Fontos észrevenni, hogy akármilyen negatív is volt az örökség, a templom mégis ott volt. Isten mindig ad valamit a kezünkbe, amiből kiindulhatunk. Lehet, hogy sokkal jobb állapotban is átvehette volna azt a templomot, de Isten tudta, hogy Ezékiás lesz az, aki kinyitja a kapukat, visszahívja a papokat és helyreállítja a szolgálatot.
Ezékiás elkezdett felépíteni valami újat, és elindult a megszentelődés útján, ami nagyon fontos része a valósággal való szembenézésnek. A megszentelődés azt jelenti, hogy odamegyünk Istenhez, elismerjük és megbánjuk a bűneinket, rendezzük a kapcsolatunkat, és elkezdünk máshogy cselekedni. Ennek része volt az is, amikor Ezékiás újra szövetséget kötött Istennel: „Uram, én nem úgy akarok élni, mint az elődeim. Veled akarok járni, és azt akarom tenni, amit te mondasz.” Őszintén felismerte azt, hogy kicsoda ő Istenben, és rendezni akarta az Áház által felrúgott megállapodást. Miért fontos ez? Mert amikor szövetséget kötsz valakivel, akkor van körülötted egy védelmi háló, ami biztonságot ad.
Ünnepeld meg!
Amit Áház 16 év alatt rombolt le, azt Isten Ezékiáson keresztül 16 nap alatt helyreállította. Ez is azt mutatja, hogy az Úr tud és akar gyorsan munkálkodni az életünkben, amikor erre szükség van. A megújulás során nem csak a külsőségeket állították vissza, hanem elkezdték valóban megélni az Istennel való kapcsolatot. Ennek egyik fontos jele volt, hogy megünnepelték a páskát, melyet már hosszú ideje elhanyagoltak. Amikor Isten pozitívvá formálja a negatív örökséget, akkor van helye az ünneplésnek. Miért ne örülnénk annak, hogy újra közel kerülhetünk hozzá? A páska ünnepe az életet, a rendezettséget és az Atya jelenlétét fejezte ki. Ki által vitte véghez mindezt az Úr? Egy 25 éves királyon keresztül, akinek az édesapja szinte mindent lerombolt.
Isten a mi életünkben is ugyanígy tud munkálkodni. Azonban a legelső lépés, hogy felmérjük, mi van a kezünkben, és őszintén szembenézzünk azzal, amit rendeznünk kell az Atyával, valamint megvizsgáljuk azokat a szokásokat, mintákat az életünkben, melyeken változtatnunk kell. Amikor pedig az életünk egyre inkább az Atya terve szerint kezd működni, meglesz a helye az örömnek és az ünneplésnek is, hiszen a helyreállás folyamatához a felszabadulás is hozzátartozik.
Lehet, hogy nehéz örökséget hordozunk, de higgyük el: Isten ki akar minket hozni ebből az állapotból, és képes újat építeni abból is, ami emberileg már menthetetlennek tűnik.
Forrás: https://www.youtube.com/watch?v=8ALTjjqzpTc&t=592s
[1] 2Krón 29,1-2
[2] 2Krón 28
