Valaki mondja már meg!

Lettner Gerda

2026-06-11

Érdekes időszak ez a fiatalkor. Már nem vagy gyerek, de még felnőtt sem. Már önálló vagy, de mégsem. Próbálod a magad útját járni, de nem mindig találod a helyed. Tanulsz vagy dolgozol, mert mi mást csinálnál. Sok mindent szeretnél, de valahogy nincs motivációd. Elvárják, hogy tudd, mi leszel, ha „nagy” leszel, de valójában fogalmad sincs. Jó a barátokkal lenni, de közben azt érzed, lassan már a jövődről is komolyan kellene dönteni. Egyre több a felelősség, de a benned levő kérdés is.

Körülötted minden zajlik, mint eddig, viszont belül valami szorít. Jó helyen vagyok? Mi a célom? Ezt kell csinálnom életem végéig? Alkalmas vagyok erre? Ha nem ezt csinálom, akkor mit? Mihez értek? Másnak miért sikerül? Mit csinálok rosszul? Minden kérdés egyszerre özönlik a fejedbe, nő a belső feszültség, a nyomás, és úgy érzed, csak egyre jobban elveszel a felnőttkorban, amit még alig kezdtél el, és legszívesebben felkiáltanál: „Valaki mondja már meg, mit kéne csinálnom!”

Ha ez nem lenne elég, gyakran akarva-akaratlanul is elkezdjük összehasonlítani magunkat másokkal. Házasodnak, külföldre mennek, karriert építenek, szolgálatba állnak, tudják merre akarnak tovább haladni. Így könnyű azt érezni, hogy mindenki megy előre, csak én nem. Érezted már azt, hogy csak te küzdesz ezekkel, csak benned vannak ilyen gondolatok? Pedig valójában nem vagyunk egyedül, csak sokszor nem látjuk, hogy mások is csendben küzdenek saját magukkal. A folytonos összehasonlítgatás csak fokozhatja a bizonytalanságot.

Azt hiszem, elég zavaros ez az időszak – én legalábbis annak élem meg. Sokszor olyan, mintha csak sodródnék az életben, de nem tudom, merre. Sajnos nincs kézikönyv a fiatal felnőttkorhoz. Csak próbálkozni tudunk, keresgélni, néha jobb, néha rosszabb döntéseket hozni, és közben tanulni, élni.

Ilyenkor merül fel igazán a kérdés: hol van ebben Isten? Keresztényként valahol