A dicsőítésem nem a hangom
Hogyan mutatnátok be egymást, milyen jelzők jutnak eszetekbe a másikról?
Heléna:
Az első szó, ami eszembe jut Balázsról, az a megbízhatóság – ez már a megismerkedésünk elején megragadott benne. A második a kitartás, a harmadik pedig a hűség.
Balázs:
Nekem a szeretet, az empátia és a gondoskodás jut eszembe Heliről, és az, hogy nagyon bohókás.
Heléna:
Ez szerintem nagyon jellemzi a kapcsolatunkat, rengeteget nevetünk, és ez nem múlt el az évek során sem. 9 éve vagyunk együtt, és végig nevetjük az életünket.
Amikor megismerkedtetek, már mindketten dicsőítők voltatok?
Heléna:
Igen, a zenén keresztül ismerkedtünk meg. 2016-ban volt egy lemezbemutató koncertem, amire dalaim voltak, de zenekarom nem, ezért megkérdeztem egy közös barátunkat, hogy kölcsön adná-e a zenekarát. Ez a Keresztkérdés csapat volt, amiben Balázs is zenélt.
Balázs:
Ezután többször is zenéltünk együtt, de az első kifejezetten dicsőítéses közös projektünk a Felház[1] volt.
Azóta milyen dolgokat tapasztaltok a közös szolgálatban? Mennyire nehéz elválasztani a szolgálatot a magánélettől?
Balázs:
Ebben voltak hegyek is, völgyek is. Mindketten külön gyülekezetbe jártunk – én lelkész gyermekként mindig édesapám után mentem, Heli pedig Pécelen nőtt fel a Kármel Gyülekezetben. Miután összeházasodtunk, kerestünk egy közös gyülekezetet, így kerültünk a Golgotába.
Nem sokkal később Heli teljes idejű szolgálóként munkatárs
