Ezért akarok élni

Opauszki Elizabeth
2024-11-20
Nyírő Jázmin 22 éves, misszionárius. Fiatal kora ellenére több missziós út van a háta mögött, járt már Ukrajnában, Thaiföldön, Kambodzsában és Kenyában is, azzal a céllal, hogy megismertesse az ott élőkkel Jézus Krisztust és hirdesse az evangéliumot. Idén szeptemberben ismét Ázsiába utazott, ahol három hónapot fog eltölteni, így ez lesz eddigi leghosszabb útja. Jázminnal utazása előtt néhány nappal beszélgettem.

Mesélnél egy kicsit magadról? Milyen háttérből jössz, hogyan találkoztál Istennel?

Keresztény családban nőttem fel, öt testvérem van. A szüleim mindig olvastak fel a Bibliából és megtanítottak minket imádkozni, azonban nem tehettük meg, hogy minden vasárnap elmenjünk a gyülekezetbe. Hitem volt Istenben, de bármikor, amikor imádkoztam vagy kerestem őt, azt éreztem, nem biztos, hogy értem, hogy szeret engem és közel van hozzám, mert nem volt még személyes kapcsolatom vele. 11 éves lehettem, amikor elkezdett jobban érdekelni a hit, akkor egyik vasárnap délelőtt elmentem apukámmal a gyülekezetbe. Amikor beléptem az ajtón, abban a pillanatban a Szent Szellem elég erőteljesen megérintette a szívemet és hirtelen minden kétséget eloszlatott bennem: megértettem azt, hogy Isten szeret engem, hogy Jézus meghalt a bűneimért a kereszten, és csak sírtam a gyüliben, mert teljesen megérintett ez az üzenet. Emlékszem, hogy előre is mentem a pásztor hívására és elmondtam a megtérők imáját. Ez abszolút egy meghatározó élmény volt számomra.

Nagyon fiatalon kezdted a missziós szolgálatot. Mikor tudtad, hogy ezen az úton kell járnod és ezen a területen szeretne használni téged az Úr?

Igazából azt, hogy van missziós szolgálat, nem olyan régóta tudom, így vágy sem volt erre a szívemben. A szenvedélyem a helyi gyülekezet volt és hogy abban

A folytatáshoz fizess elő az Ideje Elhinned Magazin online verziójára.

Ha már megvetted, csak jelentkezz be:
Legfrissebb lapszám
borító
Legyél te is előfizetőnk!
Legfrissebb cikkeink
ATI00349_jav
A dicsőítésem nem a hangom
2026. szeptember
pexels5
A lélek rugalmassága
2026. szeptember
TeamJesus
Dicsőíteni Istent bárhol, bármikor
2026. szeptember
PAG00062
Kardió és tanítványság
2026. szeptember
ATI00349_jav
A dicsőítésem nem a hangom
pexels5
A lélek rugalmassága
TeamJesus
Dicsőíteni Istent bárhol, bármikor
PAG00062
Kardió és tanítványság
ATI00349_jav
A dicsőítésem nem a hangom
pexels5
A lélek rugalmassága
TeamJesus
Dicsőíteni Istent bárhol, bármikor
PAG00062
Kardió és tanítványság

Olvass hasonló témájú cikkeket

PAP06633_vil
Nézz szembe az örökségeddel!
PAP06658
Az örökség kötelez
578150602_1258907572932215_5490714092589840793_n
Jehova Rohi – Az Úr az én pásztorom