A szibériai börtönből a munkácsi cigánytelepre

Ha jól tudom, ez a háborús konfliktus nem az első helyzet az életedben, amikor a hitedet felvállalva hátrány ért.

Ez így van. Fiatalkoromban börtönbe kerültem a hitemért. Keresztény családba születtem, a szüleim pünkösdi hívők voltak. 13 éves koromban én is betöltekeztem Szentlélekkel. Teljesen belemerültem a Biblia tanulmányozásába, és nagyon sokat imádkoztam nyelveken.

Azonban 16 évesen elkezdtek vonzani a világi dolgok. Belekóstoltam az alkoholba és voltak kisebb kihágásaim. 18 éves koromra már olyan szélsőségekbe jutottam, hogy imádkozni se tudtam a lelkiismeret-furdalás miatt. Így hát bementem a szobámba, és egyszerűen csak zokogtam Isten előtt, és azt mondtam neki: „Uram, én nem akarok így élni. Add nekem vissza szabadításod örömét. S ha ezt megteszed, akkor én elmegyek, bármerre is küldesz engem. Elmondom majd mindazt, amit te parancsolsz nekem.” Így sírtam Isten előtt, és akkor ő meglátogatott és megszabadított.

Másnap elmentem az egyik presbiterhez, és elmondtam, hogy szeretném teljesen odaadni az életemet az Úrnak. Így megkeresztelkedtem. Két hét múlva elvittek a szovjet katonaságba, ahol rögtön megmondtam, hogy nem fogok fegyvert a kezembe, nem fogok meggyilkolni senkit, mert hívő keresztény vagyok, s az esküt sem teszem le, mert megígértem Istennek, hogy őt szolgálom, és senki mást.

Mi történt ezután?

Az