A kimaradás öröme

Opauszki Elizabeth

2026-03-27

Éreztél már valaha örömöt és megkönnyebbülést, ha lemondtak egy péntek esti programot, és helyette otthon maradhattál? Tapasztaltad már, milyen felszabadító érzés, amikor nem a megfelelési kényszer vezet, hanem tudatosan arra mondasz igent, ami igazán fontos számodra? Hiába látsz álomhelyeket a közösségi médiában, nincs bűntudatod, amiért abban a pillanatban nem vagy ott? Ha bármelyikre igen a válaszod, már átélted a kimaradás örömét, a JOMO-t!

A kimaradástól való félelem

Azonban ne szaladjunk előre, kezdjük a JOMO[1] sokunk által ismert ellenpólusával, a FOMO[2]-val. A mai kultúrát átható FOMO jelenség a kimaradástól való félelemre és az ebből fakadó folyamatos jelenlét kényszerére utal. Ha az akronímát nem is ismerjük, maga az érzés valószínűleg nem idegen számunkra. Bár a FOMO kifejezést már a kétezres évek elején használták, a közösségi média, az okostelefonok, illetve az egyre nagyobb teret hódító online világ mindenképpen felerősítette az ebből fakadó negatív érzéseket, különösen a digitális bennszülötteknek hívott Z generáció[3] tagjai között, akik nem éltek olyan világban, ahol ne lett volna számítógép, mobiltelefon, vagy internetelérés.

Megszoktuk, hogy minden információ másodperceken belül elérhető számunkra, és ez kialakított bennünk egy kényszert, miszerint el is akarjuk azokat érni, méghozzá azonnal. Folyamatosan követjük, hogy mi zajlik a világban és mi történik a körülöttünk élők életében; melyek a legújabb trendek, divatok; mi az, amiről véletlenül lemaradhatunk. Ez az állandó jelenlétkényszer hosszútávon kiégéshez is vezethet.

Mindezt tovább erősíti az összehasonlítgatás, ami szintén a kimaradástól való félelemből fakadhat. A közösségi médiafelületeken jellemzően olyan posztokkal találkozunk, ahol mindenki a legszebb, a legsikeresebb pillanatait osztja meg, azt a látszatot keltve ezzel, hogy mások élete rendezettebb, teljesebb, boldogabb, mint a miénk. Ez pedig akaratlanul