Az Úr mindent kézben tart

Rémán Dániel 2025. augusztus 16-án, az Országos Ifjúsági Misszió nyári táborában elhangzott igehirdetése.
A várakozás maga a történet

Az irodában ülök egy mellénybe burkolódzva, amikor egyszer csak kinézek az ablakon és meglátom, hogy szakad az eső. Az első gondolatom rögtön az, hogy vajon meddig fog esni, eláll-e, mielőtt haza kell indulnom, vagy el fogok ázni? Szeretem az esőt, de jobban szeretek szárazon hazaérni. Ezzel gondolom, nem vagyok egyedül. Szerintem abban is egyetértünk, hogy az eső jó dolog és szükséges is, hiszen elengedhetetlen a természet és az állatvilág számára, tisztítja a levegőt, ráadásul remek az illata is. Mégis várjuk, hogy elálljon, vége legyen, és újra előbújjon a nap. Amikor hosszabb ideig szárazság van, esőért imádkozunk, amikor pedig megkapjuk, amit kértünk, arra várunk, hogy mikor lesz már megint napsütés. Ismerős ez az érzés?
Isten fülébe súghatsz? Ki vagy Te?

„Nem érdemlem én meg, nem érdemlem meg ezt, én csak méltatlan, hasznavehetetlen nyomorék vagyok.” „Még hogy ő ne érdemelné meg, amikor angyali szelídségével ő könyörgi ki mindnyájunknak az Isten kegyelmét…”
Az idő fullánkja

Mit mondana Jákób, hogyha meghívnák egy podcastbe, hogy életvezetési tanácsokat adjon? Az ószövetségi hős élete bizony bővölködött kalandokban és ravasz megoldásokban. Azonban amikor a körülmények úgy kívánták, hogy a munkáját és éveit odaszánva nyerje el Ráhel kezét, Jákób nem keresett egérutat – panasz nélkül ledolgozta az idejét.
Boldogok a megbélyegzettek – amit egy skarlát betű adni tud

Mi fogyatkozás van még bennem? Boldogok… de kik is a boldogok? Boldogság, áldás, bőség, gazdagság… annyira kell nekünk, mint még talán soha. Sokszor ész, szív és lélek nélkül keressük különböző helyeken: emberekben, a gyermekünkben, a társunkban, inkább nem is benne, hanem egy másikban, a boltokban, a telefonunkban, a ruhatárunkban, az autónkban, a mozivásznon, egy könyvben. […]
A cigányságért tűzön-vízen át

„Azt látom, hogy cigányok tömegei vetik alá Isten királyságának magukat, és lesznek becsületes szakmunkások, politikusok, orvosok, akik képviselik az örömüzenetet” – vallja Durkó Albert, a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió vezetője. Mintegy harminc évvel ezelőtt egy sorsfordító elhívás indította útjára azt a szolgálatot, amely ma már többezer ember életében jelent kapaszkodót, erőt és valódi változást. A békési központú misszió megközelítőleg 1300 munkatársat foglalkoztat, és 500-nál is több településen van jelen.
Sáfársággal megbízva

H. Kovács Judit 2022-2025 között dolgozott a Magyar Pünkösdi Egyház Dél-Alföldi Intézményűködtető Központjánál először központvezető-helyettesként, majd központvezetőként, mostantól azonban új feladatok elé néz: megkezdi a nyugdíjas éveit. Hitről, családról, karrierről, és az egyháznál betöltött vezetői időszakáról beszélgettem vele.
Izrael jelene – Hogyan látják az Izraelben uralkodó helyzetet az ott élő messiáshívők?

(A válaszok 2025 szeptemberében születtek, így az akkori állapotot tükrözik.)
2033 – A nagy misszióparancs beteljesítése

2025. június 4-7. között rendezték meg a 27. Pünkösdi Világkonferenciát Helsinkiben, melyen közel 8000 ember vett részt a világ különböző országaiból. A konferencia középpontjában 2033, Krisztus feltámadásának kétezredik évfordulója állt, ezen belül pedig a nagy misszióparancs beteljesítése.
Identitásunk csendes gyilkosa

Hogyan alakul ki a megfelelés iránti vágy? Mitől válik kényszerré? Hogyan állíthatunk fel egészséges határokat? Mit mond minderről Isten? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ Dr. Tapolyai Emőke klinikai és pasztorálpszichológussal, a Kandela Pszichológiai és Coaching Központ alapítójával, akivel a terápiás központjában beszélgettünk.
„Ezt az emberek nem szokták túlélni, főleg nem így…”

Kovács Árpád 67 éves, feleségével együtt Dudaron élnek. Mindketten az MPE Dudari Gyülekezetének tagjai. Árpád 2024 augusztusában stroke-ot kapott. Ebből a 19 napig tartó kilátástalan helyzetből Isten csodálatos módon helyreállította. Adná magát a helyzet, hogy maga Árpád mondja el a személyes megtapasztalásait, de elmondása szerint nem emlékszik arra, hogy ebben az időszakban mi történt vele, ezért gyógyulásának bizonyságát felesége, Julika osztotta meg velem.
Gyermekéletmentők – akiknek hatalmukban áll befolyásolni a genetikát

Mondanál pár szót magadról? Cieklinski Zsuzsanna vagyok, Békéscsabán születtem. Nem keresztény családban nőttem fel, a szüleim elváltak, édesanyám nevelte fel az öcsémet és engem. 19 évesen egy osztálytársam elhívott a Yonggi Cho[1] konferenciára, ahol mély benyomást tett rám Isten Szelleme, bár akkor még nem tudtam, hogy ő az. Az igehirdető válaszokat adott az életem értelmével […]