A várakozás maga a történet

Opauszki Elizabeth
2025-12-08
Az irodában ülök egy mellénybe burkolódzva, amikor egyszer csak kinézek az ablakon és meglátom, hogy szakad az eső. Az első gondolatom rögtön az, hogy vajon meddig fog esni, eláll-e, mielőtt haza kell indulnom, vagy el fogok ázni? Szeretem az esőt, de jobban szeretek szárazon hazaérni. Ezzel gondolom, nem vagyok egyedül. Szerintem abban is egyetértünk, hogy az eső jó dolog és szükséges is, hiszen elengedhetetlen a természet és az állatvilág számára, tisztítja a levegőt, ráadásul remek az illata is. Mégis várjuk, hogy elálljon, vége legyen, és újra előbújjon a nap. Amikor hosszabb ideig szárazság van, esőért imádkozunk, amikor pedig megkapjuk, amit kértünk, arra várunk, hogy mikor lesz már megint napsütés. Ismerős ez az érzés?

Nyáron várjuk a hideget, télen várjuk a meleget, hétfőn várjuk a hétvégét, hétvégén pedig az újabb hétvégét. Mindig a következő dologra várunk, és nem éljük meg azt, ami éppen most van. Imádkozunk valamiért, megkapjuk és máris megyünk Istenhez a következő kérésünkkel. Bizonyságok fellegei vesznek minket körül[1] – elcsépelten hangozhat, de annyira igaz. Ha megnézem a saját életemet, azt látom, hogy megválaszolt imákban élek. Annyi minden van ma az életemben, amiért évekkel ezelőtt imádkoztam. Úgy gondolom, hogy ezt nagyon sokan elmondhatjuk. Van ezért hála a szívünkben? Meg tudjuk élni a pillanatot? Tudunk örülni annak, hogy Isten mennyi mindennel ajándékozott meg minket? Vagy csak arra fókuszálunk, amit még nem kaptunk meg?

A várakozást kísérheti izgatottság és szorongás is. Különböző érzések, de egy mégis közös bennük – szeretnénk, hogy mielőbb megkapjuk várakozásunk tárgyát. Ha izgatottak vagyunk, akkor azért, hogy minél hamarabb élvezhessük, ha szorongunk, akkor pedig azért, hogy minél hamarabb túlessünk rajta. Egyik esetben sem éljük meg a jelent, mert a gondolataink már a jövőben vannak. A várakozás azonban nem egy hiábavaló kitérő, egy szükséges rossz, amin át kell mennünk ahhoz, hogy eljussunk a célig. A várakozás nem a történet része, hanem sokszor maga a történet.

Istennek terve van a várakozással, és ő

A folytatáshoz fizess elő az Ideje Elhinned Magazin online verziójára.

Ha már megvetted, csak jelentkezz be:
Legfrissebb lapszám
IEM_boritokep_nyár
Legyél te is előfizetőnk!
Legfrissebb cikkeink
PAG00013
Ha apák a helyükre állnak
2026. június
alysa-bajenaru-P103bmFilDA-unsplash
Mitől férfi a férfi - mi jut eszedbe erről a szóról?
2026. június
youtube.com_ pecelibaptista
A konfliktus az intimitás kovácsa
A cikk a Péceli Baptista Gyülekezet 2026. március 2-ai podcast adása alapján készült
2026. június
578150602_1258907572932215_5490714092589840793_n
Jehova Rohi – Az Úr az én pásztorom
Sánta Gergely 2026. április 14-én az Országos Ifjúsági Misszió alkalmán elhangzott igehirdetése
2026. június
PAG00013
Ha apák a helyükre állnak
alysa-bajenaru-P103bmFilDA-unsplash
Mitől férfi a férfi - mi jut eszedbe erről a szóról?
youtube.com_ pecelibaptista
A konfliktus az intimitás kovácsa
578150602_1258907572932215_5490714092589840793_n
Jehova Rohi – Az Úr az én pásztorom
PAG00013
Ha apák a helyükre állnak
alysa-bajenaru-P103bmFilDA-unsplash
Mitől férfi a férfi - mi jut eszedbe erről a szóról?
youtube.com_ pecelibaptista
A konfliktus az intimitás kovácsa
578150602_1258907572932215_5490714092589840793_n
Jehova Rohi – Az Úr az én pásztorom

Olvass hasonló témájú cikkeket

578150602_1258907572932215_5490714092589840793_n
Jehova Rohi – Az Úr az én pásztorom
Contemplating Woman Sitting Next to Houseplant Indoors
Valaki mondja már meg!
2026 Ideje elhinned fotózás -38
Több, mint szenvedély - ajándék Istentől