Identitásunk csendes gyilkosa

Talán kezdjük ott, hogy mit is nevezünk megfelelési kényszernek? Hogyan tudnánk definiálni?Mindannyian szeretünk a másik kedvében járni. Szeretjük, ha pozitív visszajelzést kapunk, ami megerősít minket. Azonban amikor a pozitív visszajelzés iránti vágy leural bennünket, akkor az egyfajta kényszerré válik. Ilyenkor már nem a saját meggyőződéseink, hitvilágunk, identitásunk alapján élünk önállóan, hanem ezeket mind mások visszajelzéseihez kezdjük el igazítani. Ennek az a veszélye, hogy közben elveszítjük önmagunkat és a hiteles kapcsolatainkat is – saját magunkkal, másokkal és Istennel is.

Hogyan alakulhat ki az emberben a megfelelési kényszer?Mindannyian alapvágyakkal születünk. Vágyunk arra, hogy szeressenek, hogy szeressünk, hogy elismerjék azt, akik vagyunk, hogy értékeljék azt, amit teszünk, hogy fontosak legyünk, hogy tartozzunk valakihez, és hogy kapcsolódjunk Istenhez. Akárhol vagyunk a világban, ezek az alapvágyak mindig ott vannak bennünk, de már a korai fejlődésünk első szakaszában ezek az alapvágyak mindannyiunknál sérülnek. Nincs olyan ember, akinél ne sérülnének.Ez a törés történhet a szülőkön, a nagyszülőkön keresztül, de az óvodás társakon, a tanárokon és az osztálytársakon keresztül is. Ezek a sérülések aztán elkezdik bennünk megkérdőjelezni azt, hogy szerethetők, értékesek vagyunk-e, hogy le tudunk-e tenni valamit az asztalra, hogy lehet-e egyáltalán gyönyörködni bennünk? Majd elkezdünk hamis meggyőződéseket hozzájuk kötni: „nem vagyok szerethető, senkinek nem vagyok fontos, senki