Ketten egy úton

Ginter Zsolt

19 éves voltam, amikor egy gyermekkori barátom szülei elhívtak gyülekezetbe. Az első alkalom ismeretlen és szokatlan volt, de a közösség, a dicséret és az igehirdetés mégis megfogott. Néhány héttel később visszamentem, és akkor már tudtam, hogy valami elindult bennem. Ezzel párhuzamosan egy szabadtéri rendezvényen megismerkedtem Katival, akit – bár én magam is csak ismerkedő voltam –, meghívtam a gyülekezetbe. A beszélgetéseink során kiderült, hogy ő is érdeklődik a hit iránt, keresi Istent. Így szinte egyszerre indultunk el ezen az úton, gyakorlatilag egyszerre tértünk meg, és abban a gyülekezetben töltöttük hitéletünk első tizenhárom évét. Ez idő alatt elvégeztünk egy 3 éves nemzetközi bibliaiskolát, majd elkezdtünk szolgálni a gyülekezetben. Kati a dicsőítő szolgálatban, én ifjúságvezetőként, majd később segédpásztorként.

Mindeközben kerestük Isten akaratát, hogy hogyan tudnánk elérni még jobban az embereket, majd 2007-ben találkoztunk a Palánta Misszióval[1], és 2008 tavaszán egy 4-5 fős csoporttal elkezdtünk iskolákba járni a bábmisszióval, ez nyitotta meg számunkra a hitoktatáshoz vezető utat. Mi nem terveztük, hogy hitoktatók leszünk, nem is gondolkodtunk ebben a szolgálati területben. Sokkal inkább az történt, hogy a szolgálat talált meg minket. Isten kinyitotta az ajtót előttünk, mi pedig besétáltunk rajta. Az első évben 7 iskolában összesen 40 diák járt hozzánk, majd a