Jelen lenni a törékeny pillanatokban

Mesélnétek a saját életutatokról, megtérésetekről?

Mónika: Csíkszeredában születtem és nevelkedtem, három testvéremmel együtt, Istent szerető szülők gyermekeként. Istennel való személyes találkozásom egy vasárnapi szentmisén történt. Az akkor átélt Szentélek-keresztség egy addig soha nem tapasztalt istenélményt jelentett számomra. Ez a találkozás radikálisan felülírta a jövőképem, és egy teljesen ismeretlen útra léptem: hátrahagytam a szülőföldemet, a családomat, a biztos egzisztenciát, és Budapestre költöztem. A kezdeti lépések nagyon nehezek voltak, igazán emberpróbáló időszak következett az életemben. Isten azonban a megfelelő időben gondoskodott a megfelelő segítségről. Lépésről lépésre vezetett, értékes tanulmányi és szolgálati lehetőségeket nyitott meg előttem. Megajándékozott egy hozzám illő segítőtárssal, és három csodálatos gyermekkel. Ma, mint egy csodára tekintek vissza az útra, melyen idáig vezetett.

Efraim: Temesváron születtem, baptista családban, és a gyülekezet gyerekkoromtól kezdve természetes közege volt az életemnek. Tinédzserként mindaz, amit addig csak hallottam Istenről, személyes valósággá vált, egy élő tapasztalat arról, hogy Isten valóban jelen van és megszólít. Ez nemcsak a hitemet formálta át, hanem elhívást is ébresztett bennem. Budapestre költöztem, majd jelentkeztem a Pünkösdi Teológiai Főiskolára, ahol nemcsak tanulhattam, hanem egyre inkább formálódott bennem a szolgálatra való készülés is. 2007-ben, még főiskolásként, a helyi pünkösdi gyülekezet meghívására feleségemmel Kiskőrösre költöztünk, és ott kezdtük meg a szolgálatunkat.

Hogyan találtátok