„Meghalt, de mégis él”
Mikor találkoztál először Sándorral? Hogyan ismertétek meg egymást?
Egy gyülekezeti alkalmon találkoztunk először 1975. május 18-án a Tápiószentmártoni Baptista Imaházban, ahol mindketten vendégként szolgáltunk. Ő Szentmártonkátán élt, én pedig Tápiószentmártonban. Az alkalom végén a bátyám meghívta a mi gyülekezetünkbe, ahova el is jött három hét múlva, azonban a bátyám elfelejtette, hogy ő akkor nem lesz otthon. Így hát ketten mentünk gyalog a gyülekezetbe – délelőtt és délután is, és közben beszélgettünk. Aznap nálunk reggelizett, ebédelt és vacsorázott, majd, amikor már készülődött haza, megkérdezte: Marica, lennél a feleségem? Szóhoz sem jutottam és látta rajtam, hogy megdöbbentem, ezért javasolta, hogy imádkozzunk. Igazából nekem nem volt más kérésem, csak az, hogy hívő legyen, akit nekem szán az Úr. Láttam rajta, hogy tényleg hívő fiú és ez volt a legfontosabb, ezért azt mondtam, hogy nincs ellenemre a kérése. Pár nappal később a szüleimtől is kikért és 1976. április 24-én összeházasodtunk.
Mesélnél egy kicsit Sándorról, a szolgálatáról és a közös szolgálatotokról?
Sanyi, ahol megjelent, ott mindenütt szolgált, de az elhívása a gyermekszolgálat volt – nagyon szeretett a fiatalokkal, a gyerekekkel foglalkozni. A helyi gyülekezetben is szolgált a gyermekek felé, akkor is, ha csak ketten-hárman voltak, és eljárt a ceglédi gyülekezetbe is, később pedig az Országos
