Emerita
Kezdem én a történetünket, mert a férjem, Gábor a betegsége miatt az emlékezetének egy részét is elveszítette. Július elején lettünk betegek, először Saloménak (15), a lányunknak kezdett fájni a feje, lázas volt, néhány napra rá én is rosszul lettem, majd a férjem, Gábor, és Tirza (14), a másik lányunk is. Én kb. 2 hét alatt jobban lettem, a gyerekek is javulni kezdtek, Joel (11), a fiunk nem kapta el. Gábort viszont 2024. július 16-án be kellett vinni a sürgősségire, akkorra már remegett a keze-lába, magas láza volt, hányt. Felvették osztályra. Mikor másnap bementem, már az intenzíven feküdt, oxigént kapott, és alig tudott beszélni. Nem tudták, hogy mi baja van, a létező összes vírusra tesztelték. Folyamatosan romlott az állapota, nem kommunikált, alig lehetett felébreszteni.
Közben Salomé is rosszul lett, egy nappal Gábor után kórházba kellett vinni, magas láza volt, hányt, 4 napig nem evett, nem ivott. Salomé után három nappal pedig Tirza is bekerült hasonló tünetekkel.
Itthon Joellal egyfolytában imádkoztunk, igehirdetéseket hallgattunk, tudatosan irányítani kellett a gondolatainkat, mert az ördög minden másodpercben támadott azzal, hogy ketten fogunk maradni ebben a házban.
Közben kiderült, hogy a kullancs-encephalitist (vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás) kaptuk el. Otthon voltak kecskéink, a kullancs a kecskét csípte meg, és mi ittuk a tejét, ettől fertőződött meg a család.
Én a gyerekosztály és a felnőtt intenzív között ingáztam. Saloménál és Tirzánál még biztattak az orvosok, hogy fel fognak épülni, de Gábornál nem mondtak semmit. A vírus az agytörzset támadta meg, ami a mozgásért, a beszédért és a memóriáért felel. Erre nincs gyógyszer. A gyerekeket szteroiddal kezelték, aminek súlyos mellékhatásai lehettek volna. Egyértelműen megfigyelhető volt, hogy a memóriájukkal gondok vannak, néha félrebeszéltek. Gábornál ezt nem lehetett érzékelni, mert nem beszélt.
Egyik nap a doktornő a folyosón közölte velem, hogy Gábor most már nemcsak a lábait, hanem a kezeit sem mozgatja, várható a leépülés. Nem mondták ki, de arra számítottak, hogy meg fog halni, vagy ha fel is épül, akkor is kerekesszékben fog élni. Mondtam a doktornőnek, hogy akkor imádkozunk, erre csak bólogatott, és jelezte, hogy nincs is más lehetőség. Minden orvosi segítség megszűnt. Érdekes módon én ekkor megkönnyebbülést éreztem, tudtam, hogy innentől Isten lesz az, aki ebben a helyzetben tud segíteni. Mindenkinek szóltam, akinek tudtam, hogy imádkozzanak. Bennem volt, hogy meg kellene Gábort kenni olajjal.[1] Felhívtam Simon Istvánt, az MPE Székesfehérvári Gyülekezet pásztorát, ő imádkozott, böjtölt, és a 18. zsoltárt kapta. Itthon többször is elolvastuk Joellal. Ez egy nagyon erős zsoltár, ami arról szól, hogy mennyire megindul Isten az övéiért, akik bajba kerülnek. Benne van, hogy „olyanná teszi a lábaimat, mint a szarvasoké, a karjaim ércíjat feszítenek”, megérintett, hogy konkrétan a végtagokról is beszél. Amikor bementem Gáborhoz, rátettem a kezem a fejére, és kimondtam, hogy „Gábor, ezt a zsoltárt kaptad, és én biztos vagyok benne, hogy meg fogsz gyógyulni és fel fogsz épülni.” Felolvastam neki az igéket. Egyszer csak láttam, hogy a bal lábát és a bal kezét mozgatja. Kiszaladtam az orvosért, de ő nem tulajdonított ennek nagy jelentőséget. Visszamentem, akkor a jobb lábát mozdította, és a jobb kezével olyanokat nyújtózott, hogy majdnem leesett az ágyról.
Amikor Simon István megérkezett, Gábor felismerte őt – ez önmagában már egy csoda volt –, és addigra minden végtagja mozgott. István elmondta neki a 103. zsoltárt, Ézsaiásból a 53. részt, megkente olajjal, imádkozott érte, majd mondta neki, hogy ő is imádkozzon. Gábor már régóta nem beszélt, de erre feltette a kezét, és elkezdett folyékonyan imádkozni. Lehetett érezni Isten erejét a kórházi ágy mellett. Én átmentem a lányokhoz, de szárnyaltam, biztos voltam benne, hogy másnap már teljesen jól lesz. Másnap azonban visszavitték az intenzívre, mert semmi ételt nem fogadott el – mintha lemondott volna magáról. A nővér mondta, hogy vigyek be a gyerekekről képet, a kedvenc zenéjét, hogy valami ösztönözze, hogy gyógyulni akarjon. Nem értettem, hogy mi történt az előző napi nagy javulás után, de rájöttem, hogy az ördög bevetette még az utolsó erőit. Egy nappal később, vasárnap, mikor mentem, Gábor hozzám szólt, és láttam, hogy magánál van. Betettem a kedvenc zenéjét, Ron Kenolyt, és mozgolódott rá, humorizált. Attól a vasárnaptól napról-napra jobban lett, elkezdett emlékezni, felült. Olyan gyorsan javult, hogy az orvosok és a nővérek is csodálkozva nézték. Még remegő kézzel, de már egyedül evett, felállt, sétált.
Annyira rohamos volt a javulás, hogy utógondozásra sem kellett járnia, szeptember közepétől 8 órában dolgozik. A lányok is gyorsan javultak, szinte rögtön lábra álltak, Tirza és Salomé is helytállnak az iskolai feladataikban, Isten kipótolta az elveszett időt. Mindhármuknál 100%-os a gyógyulás.
Gábor
Én csak arra emlékszem, amikor az elején nagyon rosszul voltam, utána Simon István látogatása halványan rémlik. Később kezdtem el emlékezni dolgokra. Ahogy jobban lettem, az ápolók elmondták, hogy nem hittek abban, hogy meggyógyulok, lemondtak rólam. Volt, aki azt mondta, hogy ő nem hisz Istenben, de abban biztos, hogy nekem onnan fentről segítettek.
Bizonyságot tettem, akinek csak tudtam – nővéreknek, betegtársaimnak. Az orvosok nem tudtak semmilyen gyógyszert adni nekem, a szervezetem is felmondta a szolgálatot, de örülök neki, mert így minden emberi dolgot kizárhatunk, sem a szervezetem, sem az orvosi képességek, sem a körülmények nem segítettek, csak Istennek adható a dicsőség azért, hogy én meggyógyultam, és most itt vagyok a családommal. Az orvosok sem tudják megmagyarázni a gyógyulásomat, de én mondtam nekik, hogy van még egy főorvos, és mi ahhoz mentünk.
Összefogtak a gyülekezetek, volt közös imaalkalom is, kiáltottak, könyörögtek értem.
Emerita
Azt mondták, hogy az imaórán észre sem vették, amikor eltelt három óra, haza sem akartak menni, annyira kézzelfogható volt Isten jelenléte.
Amikor Gábor már itthon volt, az egyik oldala annyira remegni kezdett, hogy enni sem tudott egyedül. A kórházban nem remegett ennyire a keze. Visszamentük az orvoshoz, aki azt mondta, hogy ez valószínűleg nem fog elmúlni, ezzel együtt kell élni, és egy erős nyugtató hatású gyógyszert írt fel. De a gyógyszer a remegést nem mulasztotta el, csak elkábította, így nem vette be többet. Utána kétszer is megkenték olajjal a gyülekezetben, imádkoztunk, és a remegés teljesen elmúlt. Most decemberben lehetett látni, hogy visszajött a fizikai ereje is.
Gábor
Ennyire fontos az ima, és ekkora ereje van – élő és valós, hogy Isten munkálkodik az övéinek az életében.
Emerita
Az is nagyon jó, hogy sok embernek tudtunk bizonyságot tenni, munkatársaknak is.
Gábor
Én is mindenkinek mondom, és nincs bennem szégyenérzet, mert tudom, hogy természetfeletti dolog történt.
Emerita
Tényleg akkora csoda, ezt nem lehet félremagyarázni, nem az orvosok miatt alakult így. Hétről-hétre egyre jobb állapotba került. A kapott 18. zsoltár minden egyes szava igaz volt.
Az elmúlt négy évben nagyon sok támadást éltünk át. Joelnek az arcát megharapta egy kutya, én kórházba kerültem, mert annyira alacsony volt a hemoglobin szintem, hogy vért kellett kapnom. Anyagilag is nagyon sok volt a támadás. Mondtam az ördögnek, hogy távozzon tőlünk, erre másnap jött ez az egész Gáborral és a lányokkal.
Gábor
Mintha azt mondta volna, hogy jól van, ha anyagilag nem, akkor majd elveszem az életeteket.
Emerita
De érezzük, hogy ezek a támadások azért vannak, mert Istennek terve van a családunkkal.
Gábor
Isten mégis mindenből jót hozott ki, nem hagyott minket a Seolban,[2] a pusztulás vermében. Én még a betegség előtt kiáltottam Istenhez, hogy segítsen nekem, és mondtam neki, hogy szeretném Őt érezni. A kórházi ágyon ez megtörtént. Nagyon régen volt, hogy ennyire éreztem Isten jelenlétét. Jézus közel jött hozzám, és azt mondta, „Fiam, itt vagyok”. Tudtam, hogy Jézus szólt hozzám.
Ezután viszont jött a Sátán, és elkezdett vádolni, mikor megtudtam, hogy mi van a lányokkal: „látod, a te hibád, elteszed a családodat láb alól”. Mindig este a sötétben, a félhomályban jött. Én félhangosan imádkoztam az ágyamon, elküldtem a Sátánt, a nővérek is hallották. Napokig jött még, és próbált engem okolni mindenért, de Jézus nevében elküldtem imában, és elment.
Azóta még inkább érzem, hogy Istennek terve és célja van velünk, és szeretnénk tudni, hogy mi Isten forgatókönyve az életünkre.
Jakab levele a hit próbájáról beszél, nem lehet hitben növekedni próbák nélkül. Ha ez a kulcsa annak, hogy a hitem növekedjen, és hogy közelebb kerülhessek Istenhez, akkor én a mai napig azt mondom, hogy igen, vállalom, hogy megtörténjenek ezek a nehézségek.
18. zsoltár
„Körülvettek a halál kötelei, pusztító áradat rettent engem. A sír kötelei fonódtak rám, a halál csapdái meredtek rám. Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam, segítségért kiáltottam Istenemhez. Meghallotta hangomat templomában, kiáltásom a fülébe jutott.” (5-7. vers)
„Megmentett engem ellenségem hatalmától, gyűlölőimtől, bár erősebbek nálam. Rám törhetnek a veszedelem napján, de az Úr az én támaszom. Tágas térre vitt ki engem, megmentett, mert gyönyörködik bennem.” (18-20. vers)
„Isten ruház föl engem erővel, ő teszi tökéletessé utamat. Lábamat a szarvaséhoz hasonlóvá teszi, magaslatokra állít engem. Ő tanítja kezemet a harcra, karjaim ércíjat feszítenek. Oltalmazó pajzsodat átadtad nekem, jobbod támogat engem, sokszor lehajoltál hozzám.” (33-36. vers)
103. zsoltár
„Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet, megváltja életedet a sírtól, szeretettel és irgalommal koronáz meg. Betölti javaival életedet, megújul ifjúságod, mint a sasé.” (3-6. vers)
„Az ember napjai olyanok, mint a fű, úgy virágzik, mint a mező virága. Ha végigsöpör rajta a szél, vége van, még a helyét sem lehet felismerni. De az Úr szeretete mindörökké az istenfélőkkel van, és igazsága még az unokáikkal is; azokkal, akik megtartják szövetségét, és arra törekszenek, hogy teljesítsék rendelkezéseit.” (15-18. vers)
Ézsaiás 53. rész
„Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg.” (4-5. vers)
[1] „Beteg-e valaki közöttetek? Hívassa magához a gyülekezet véneit, hogy imádkozzanak érte, és kenjék meg olajjal az Úr nevében. És a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt, az Úr felsegíti őt, sőt ha bűnt követett is el, bocsánatot nyer.” Jak 5,14-15
[2] „Mert nem hagysz engem a holtak hazájában (Károli fordítás szerint: Seolban), nem engeded, hogy híved leszálljon a sírba.” Zsolt 16,10
