Láthatóvá tenni a láthatatlant

Fuchsné Szabó Zsanett

2024-12-03

Az utóbbi hetekben eszembe jutott egy nagyon régi emlék: még kislányként olvastam Kertész Erzsébettől Az első Gertrudis című könyvet. A regény a magyar színművészet kiemelkedő alakjáról, Kántorné Engelhardt Annáról szól, aki először játszotta el Gertrudis szerepét Katona József: Bánk Bán című művében. Már nem emlékszem a történet minden egyes mozzanatára, de arra igen, hogy a főszereplő mennyire szenvedett, amikor az ünnepelt fiatal színésznő szerepéből egyszer csak a mellőzött, korosodó nő helyzetében találta magát. Az élete tragikus fordulatot vett, és meglehet, hogy soha nem tudott kijönni ebből az érzelmi válságból. Mindez a 19. században zajlott, de nem vesztette el aktualitását.

Napjainkban létrejött egy új megnevezés, amely így hangzik: „a láthatatlan nő” – ami a negyvenes, ötvenes korosztályt jelöli.

Biztosan sokan felkapják a fejüket, mert még nem hallottak erről. Elismerem, hogy a jelenség magyarázatra szorul, és talán egy kicsit erős kifejezés, hogy láthatatlan, de nagyon sok nő küzd ezzel, csak éppen nem tulajdonít neki nagy jelentőséget, vagy nem akar beszélni róla. Esetleg önmaga és a környezete előtt is szégyelli, de az is előfordulhat, hogy valóban könnyebben veszi ezeket az akadályokat, mint mások. Azonban ha akarjuk, ha nem, bizony ez az időszak jelentős változásokkal jár a nők életében.

Egy fiatal nőtől még távol áll, hogy a jövőbeli középkorú énjével foglalkozzon. Bevallom, a húszas éveimben én sem tettem. Az viszont elkerülhetetlen, hogy a média világából, vagy akár a közvetlen környezetünkből ne jöjjön velünk szembe valami rémisztő dolog a változókorról. Valóban rengeteg internetes oldal foglalkozik az ezzel járó testi változásokkal, tünetekkel, ami nem is baj, hiszen sok mindenre felhívják a figyelmet, és hasznosak is, de arra, hogy milyen lelki folyamatokon, vagy netán válságon megy keresztül ilyenkor a nő, sokkal kevesebb hangsúlyt fektetnek. A hétköznapi életben ez „klimaxos hisztiként" van definiálva, amit jó esetben egyszer majd csak „kinövünk”.

Vajon mitől leszünk láthatatlanok?

A mai vizuális