Lenni vagy nem lenni…
2023 áprilisában, mielőtt betölthettem volna az 51. életévemet, méhtest rákot diagnosztizáltak nálam. Hosszú, várakozással teljes, három hónapig tartó vizsgálatok után kiderült, hogy utolsó stádiumú, áttétes rosszindulatú daganatról van szó. A nyolc orvosból álló onkológia team többszöri konzultáció után, nőgyógyászati nagyműtét mellett döntött.
Az első döbbenet helyét a félelem vette át. Tizennégy évnyi orvosi vizsgálat, kezelés és sikertelen próbálkozás után a férjemmel az örökbefogadás mellett döntöttünk: így kaptunk Istentől két csodálatos fiút ajándékba. Mindkettőt pár napos korukban vihettük haza a kórházból. Most pedig azzal kellett szembesülnöm, hogy talán nem én fogom felnevelni őket. Ez a gondolat teljesen lebénított. Annyi évig tartó imádkozás és várakozás után elveszíteni őket, hatalmas fájdalomként hasított a lelkembe.
Az érzéseim és gondolataim annyira összekuszálódtak, hogy senkivel sem akartam beszélni róluk. Kerültem az emberekkel való találkozást, mert nem szerettem volna, ha bárki megkérdezi tőlem: „Hogy vagy”? A férjem kért meg rá mindenkit, aki csak tudott a helyzetemről, hogy ne engem keressenek a kérdéseikkel, hanem őt, mert képtelen lettem volna újra és újra szembenézni a bennem lévő félelemmel. Próbáltam túlélni minden egyes napot, amit a hosszú várakozás csak elnyújtott. Nem tudtam, hogy mit mondjak a fiaimnak, de még a férjemmel sem akartam beszélni azokról a dolgokról, amelyek a lelkem
