Életre ítélve
Van ilyen napod is, amikor nem csinálsz semmit?
Most nem versenyzek az idővel, ma barátok vagyunk. Egyébként az egyetlen ellenfelem a mindennapokban, sőt még a versenyen is. Emellett az egyik legnagyobb érték is, aminek a birtokában lehetünk. Az idő határoz meg nagyon sok mindent.
Manapság mindannyiunkra elmondható, hogy versenyzünk az idővel, pedig visszaemlékezve, gyermekkorunkban nem volt ilyen nyomás rajtunk.
Igen, pedig a pszichológusok azt mondják, hogy meg kellene őriznünk a gyermeki önfeledt énünket, hogy jobban meg tudjuk élni az örömöt, a boldogságot, a szomorúságot, a szeretetet, a barátságot, a sikert, a csalódást, de elfelejtettük ezt a képességünket. Elfelejtettük, milyen volt játszani. Elfelejtettük, hogyan lehet örömmel végezni a munkánkat, a sportot és felszabadultan megélni a családunkkal töltött időt, a gyereknevelést, a párkapcsolatot. A játékban folyamatosan hibázunk, de a hibánkból tanulunk, és így tudjuk majd tökéletesen csinálni a dolgokat. Azonban manapság nem merünk hibázni...
Elmesélnéd, milyen háttérből hozod ezeket a nézeteket?
Szokolyán nőttem fel, egy kis faluban a Börzsönyben, ami nagyon szép, csendes és tiszta. Egy mesebeli házban és környezetben nevelkedtem, ahol a családi házunk előtt haladt az erdei vasút, mögötte folyt a patak és volt egy nagy kertünk, ahol kapáltam, dolgoztam dédapámmal. Ő volt, és mai napig is ő a példaképem.
