Amikor gyenge vagyok, akkor vagyok erős

Fülöp Bence 22 éves, elektrotechnikusként dolgozik, október végén nősült, feleségével, Viktóriával Várpalotán élnek, és a Magyar Pünkösdi Egyház Várpalotai Gyülekezetébe járnak.
Új emberként 70 felett

„Isten Igéje volt az, ami megmentett és megváltoztatott, és „a sír mélyéből” kiemelt. Ma már tudom, hogy még célja volt velem. Engem változtatott meg és nem a körülményeimet.”
Várni, de hogyan?

Advent van. A karácsony előtti négy vasárnapot tartalmazó heteket nevezzük adventi időszaknak. Ezek a napok a várakozásról, az elcsendesedésről, a bűnbánatról és a reményről szólnak a keresztény emberek életében. A szó a latin adventus kifejezésből származik, ami azt jelenti, eljövetel vagy érkezés. Jézus Krisztus, mielőtt elragadtatott a mennyországba, megígérte tanítványainak, hogy visszajön, miután elkészítette otthonukat az atyai házban.
Az Úr mindent kézben tart

Rémán Dániel 2025. augusztus 16-án, az Országos Ifjúsági Misszió nyári táborában elhangzott igehirdetése.
A várakozás maga a történet

Az irodában ülök egy mellénybe burkolódzva, amikor egyszer csak kinézek az ablakon és meglátom, hogy szakad az eső. Az első gondolatom rögtön az, hogy vajon meddig fog esni, eláll-e, mielőtt haza kell indulnom, vagy el fogok ázni? Szeretem az esőt, de jobban szeretek szárazon hazaérni. Ezzel gondolom, nem vagyok egyedül. Szerintem abban is egyetértünk, hogy az eső jó dolog és szükséges is, hiszen elengedhetetlen a természet és az állatvilág számára, tisztítja a levegőt, ráadásul remek az illata is. Mégis várjuk, hogy elálljon, vége legyen, és újra előbújjon a nap. Amikor hosszabb ideig szárazság van, esőért imádkozunk, amikor pedig megkapjuk, amit kértünk, arra várunk, hogy mikor lesz már megint napsütés. Ismerős ez az érzés?
Isten fülébe súghatsz? Ki vagy Te?

„Nem érdemlem én meg, nem érdemlem meg ezt, én csak méltatlan, hasznavehetetlen nyomorék vagyok.” „Még hogy ő ne érdemelné meg, amikor angyali szelídségével ő könyörgi ki mindnyájunknak az Isten kegyelmét…”
Az idő fullánkja

Mit mondana Jákób, hogyha meghívnák egy podcastbe, hogy életvezetési tanácsokat adjon? Az ószövetségi hős élete bizony bővölködött kalandokban és ravasz megoldásokban. Azonban amikor a körülmények úgy kívánták, hogy a munkáját és éveit odaszánva nyerje el Ráhel kezét, Jákób nem keresett egérutat – panasz nélkül ledolgozta az idejét.
Boldogok a megbélyegzettek – amit egy skarlát betű adni tud

Mi fogyatkozás van még bennem? Boldogok… de kik is a boldogok? Boldogság, áldás, bőség, gazdagság… annyira kell nekünk, mint még talán soha. Sokszor ész, szív és lélek nélkül keressük különböző helyeken: emberekben, a gyermekünkben, a társunkban, inkább nem is benne, hanem egy másikban, a boltokban, a telefonunkban, a ruhatárunkban, az autónkban, a mozivásznon, egy könyvben. […]
A cigányságért tűzön-vízen át

„Azt látom, hogy cigányok tömegei vetik alá Isten királyságának magukat, és lesznek becsületes szakmunkások, politikusok, orvosok, akik képviselik az örömüzenetet” – vallja Durkó Albert, a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió vezetője. Mintegy harminc évvel ezelőtt egy sorsfordító elhívás indította útjára azt a szolgálatot, amely ma már többezer ember életében jelent kapaszkodót, erőt és valódi változást. A békési központú misszió megközelítőleg 1300 munkatársat foglalkoztat, és 500-nál is több településen van jelen.
Sáfársággal megbízva

H. Kovács Judit 2022-2025 között dolgozott a Magyar Pünkösdi Egyház Dél-Alföldi Intézményűködtető Központjánál először központvezető-helyettesként, majd központvezetőként, mostantól azonban új feladatok elé néz: megkezdi a nyugdíjas éveit. Hitről, családról, karrierről, és az egyháznál betöltött vezetői időszakáról beszélgettem vele.
Izrael jelene – Hogyan látják az Izraelben uralkodó helyzetet az ott élő messiáshívők?

(A válaszok 2025 szeptemberében születtek, így az akkori állapotot tükrözik.)
2033 – A nagy misszióparancs beteljesítése

2025. június 4-7. között rendezték meg a 27. Pünkösdi Világkonferenciát Helsinkiben, melyen közel 8000 ember vett részt a világ különböző országaiból. A konferencia középpontjában 2033, Krisztus feltámadásának kétezredik évfordulója állt, ezen belül pedig a nagy misszióparancs beteljesítése.