Fel tud-e kavarni Isten üzenete?

David Wilkerson prédikációjának leirata a gyülekezeteinkben jelenlévő apátiáról, melyet a Csontjaiba rekesztett tűz c. könyvből idézünk.

Tűzszekerek – a hit és a törvény versenyfutása

A Tűzszekerek egy csodálatos film. A ´80-as években készült, abban az időben, amikor még természetesen filmre, azaz nyersanyagra forgattak. Kodakra. Épp ezért egy meleg tónusú képet kell elképzelnünk hozzá, amit ráadásul már az idő is illetett. A fotográfiának jól áll az idő, a filmnek nem – mondják a hozzáértők. Talán egyedül a digitalizáció és a digitális rekonstrukció a megoldás az állagmegóvásra a mozgókép esetében.

Csodák márpedig vannak

Mi a csoda, és szükségünk van-e rá? Egyáltalán csoda-e a csoda? Úgy gondolom, hogy egyrészt, amit mi csodának tartunk, az Istennek teljesen természetes, másrészt, ami számunkra teljesen természetes, az maga a csoda.

Tedd a történeted részévé!

Minden ember története egyedi. Ez a történet különböző fejezetekre osztható, örömteliekre és nehezekre, világosakra és homályosakra, de mind összefonódnak, és formálnak bennünket.

Az „Ószövetség Istene” és az „Újszövetség Istene”

Vagy mások talán úgy mondanák: hogy az Ószövetség Istene vagy az Újszövetség Istene az, akit szeretünk és tisztelünk. Bár a keresztény hívők többségének ma egyértelmű, hogy a két személy azonos, de valójában az Újszövetség megjelenésével ádáz viták folytak e kérdésről egészen addig, amíg nyugvópontra nem jutott az ügy. S ha a teológia pontot is tett a vita végére, friss keresztényként bármelyikőnkben felvetődhet a gyanú, hogy a Bibliánk első fele nem fest-e merőben eltérő képet Istenről, mint a későbbi könyvek.

A másik oldal – házasságban egy nevelőszülővel

Cieklinski János a Magyar Pünkösdi Egyház Dudari Gyülekezetének lelkipásztora, négy gyermek édesapja, és már ugyanennyi gyermeknek volt nevelőapja is. Felesége, Cieklinski Zsuzsanna hivatásos nevelőszülő.

Küldetés

A 2024-es évben Isten arra vezetett minket, hogy megfogalmazzuk mind magunknak, mind a tinédzsereknek, hogy van egy pont az ember életében – ami nem köthető időhöz vagy térhez –, amikor már nem tudja és nem is akarja az ember Istent visszautasítani. Amikor már nem tudunk ellenállni a jelenlétében zajló és bennünk történő folyamatoknak. Amikor minden az Ő irányítása alá kerül, és érezzük, hogy ennek így kell lennie.

Szabadság a börtönben

Csengettek! Kinéztem az ablakon: négy NAV feliratú mellényt viselő személy kérte, hogy engedjem be őket. Tájékoztattak a jogaimról és az ezt követő intézkedésekről, majd házkutatást tartottak, és jegyzőkönyvet vettek fel – mert adót csaltam.

Benája oroszlánjai

A Bibliában van több olyan szakasz és történet, melyet különösen kedvelek. Ilyenek például azok a nem túl részletes, de annál erőteljesebb leírások, ahol Dávid vitézeinek hőstettei vannak felsorolva. Ez egy inspiráló és férfias olvasmány, amiben óriások és ellenséges vitézek legyőzése, egyedül helytállás a vetés közepén, vízszerzés a filiszteus tábor közepéről, és hasonló történetek szerepelnek.