A másik oldal – házasságban egy nevelőszülővel

Mit szóltál, amikor a feleségedben felmerült, hogy nevelőszülő szeretne lenni?

A feleségem már jóval hamarabb mondogatta, hogy a közeljövőben gondok lehetnek a gyermekvédelmi rendszerben, és előfordulhat, hogy az otthonokból ki fognak kerülni a gyerekek. Megkérdezte, mit szólnék ahhoz, ha ilyen rászoruló gyerekeket befogadnánk? Igent mondtam.

Évekkel később, amikor már konkrétan a nevelőszülőség gondolata merült fel, visszafogottan reagáltam rá, mert éreztem, hogy ez átalakítaná a családunkat, a szolgálatunkat és az egész életünket. Végül maga az ige győzött meg engem is: „…aki befogad egy ilyen kisgyermeket az én nevemben, az engem fogad be.”[1] Rá tudtam állni erre a gondolatra, de azt mondtam, hogy én ezt egyféleképpen tudom csinálni: bele akarok tenni mindent – energiát, időt, szeretetet, és úgy veszem, mintha a saját gyerekünk lenne. Persze azzal a szabadsággal, hogy hamar el fog kerülni tőlünk.

Az első nevelt gyerekünk kb. fél éves korában kórházba került asztmatikus tünetekkel, és sokszor én voltam bent mellette, mert még kicsik voltak a gyerekeink, őket sem lehetett egyedül hagyni otthon. Az ápolók meglepődtek, amikor kiderült, hogy ő nem a vérszerinti gyermekünk, mert nem úgy bántunk vele, mintha „csak egy nevelt gyerek” lenne.

Milyen elengedni egy gyermeket?

Az elengedés nem egyszerű, mindenkinek az a legjobb, ha rövid időt tölt