Csak tőle vártam megoldást

Sámson Norbert
2026-09-18
Sámson Norbert vagyok, megváltott. Ezen felül egy 35 éves családfő, három csodás gyermekkel, és egy nagyszerű feleséggel. Külön ajándéknak gondolom, hogy a hivatásomban is az Urat szolgálhatom, ma már vezetőként.

Azonban nem mindig volt ilyen szép, áldásokkal teli életem. Sajnos nem egy idilli családba születtem. A szüleim egyéves koromban elváltak, majd édesanyám összejött a későbbi élettársával, akivel végül élete végéig együtt maradt. Az élettársa erősen italozott, amelybe rövid időn belül anyukám is becsatlakozott. Gyermekkoromban folyamatos volt a veszekedés, a verekedés, a verés. Hatéves koromig egy helyen laktunk, utána viszont kilencéves koromig sokat költöztünk. Abban a három évben egy rövid periódusra az utcára is kerültünk, pont télen. Anyaotthonok, szállók, de volt, hogy telefonfülke vagy vonat volt az ágyunk. Utána egy rövid időre sikerült megoldani a lakhatásunkat és normalizálódott a helyzetünk. Másfél év után viszont az italozás miatt ez is megszűnt. Mennünk kellett egyik napról a másikra. Nyár volt, a Duna parton aludtunk. Végül mikor láttam, hogy nem fog megoldódni a helyzet iskolakezdésre, a nővéremmel megbeszéltük, hogy megszököm és bemegyek a gyámügyre. Ekkor kilencéves voltam. Anyuék helyzete már tartósnak bizonyult, így kerültünk gyermekotthonba Pestszentimrén.

Itt egy nagyon jó nevelőnőm lett, Jutka néni. Ő református volt, ami azzal járt, hogy énekelt nekünk, karácsonykor templomba vitt és felolvasta a születéstörténetet. Nyaranta egyhetes hittan táborba jártam. Mivel általában nem a jól fésült gyerekekhez csapódtam, jó volt egy másik közeget is megismerni. Kamaszkoromban volt az első

A folytatáshoz fizess elő az Ideje Elhinned Magazin online verziójára.

Ha már megvetted, csak jelentkezz be:
Legfrissebb lapszám
borító
Legyél te is előfizetőnk!
Legfrissebb cikkeink
ATI00349_jav
A dicsőítésem nem a hangom
2026. szeptember
pexels5
A lélek rugalmassága
2026. szeptember
TeamJesus
Dicsőíteni Istent bárhol, bármikor
2026. szeptember
PAG00062
Kardió és tanítványság
2026. szeptember
ATI00349_jav
A dicsőítésem nem a hangom
pexels5
A lélek rugalmassága
TeamJesus
Dicsőíteni Istent bárhol, bármikor
PAG00062
Kardió és tanítványság
ATI00349_jav
A dicsőítésem nem a hangom
pexels5
A lélek rugalmassága
TeamJesus
Dicsőíteni Istent bárhol, bármikor
PAG00062
Kardió és tanítványság

Olvass hasonló témájú cikkeket

4096-3072-max
"Elfelejtettem inni"
Iván és Andi – helyreállítva
A kegyelem nem befoltoz, hanem újjáépít
RMG_3462_pp
Isten kipárnázza a zuhanásainkat