Csak tudok Istenről vagy ismerem is őt?
Keresztény családban nőttem fel, a szüleim kiskoromtól kezdve vittek magukkal gyülekezetbe. A testvéremmel nem szívesen jártunk, mert nem értettünk semmit, hiszen akkor még nem a mi nyelvünkön mondták el az üzenetet. Ettől függetlenül mindig elmentünk az ifjúsági találkozókra, és az egyik alkalommal kaptam egy érintést Istentől, de ez még nem az az átütő megtérés volt. Igazából nem is tudom pontos dátumhoz kötni a megtérésemet, mert ez egy hosszabb folyamat volt. Amikor középiskola után elkerültem Budapestre, akkor kezdtem Istent igazán megismerni. Azonban az, hogy én valóságosan megismerjem őt, 2019. év végén következett be az életemben, amikor kaptam egy rákdiagnózist.
Az ember mindig azt gondolja, hogy vele nem történhet semmi rossz dolog, de rá kellett jönnöm, hogy ez nem éppen így van. Nem értettem, miért történik ez az egész, azt viszont egyértelműen éreztem a szívemben, hogy Istennek terve van az életemre nézve. Eleinte volt bennem félelem, de hála Istennek az nem tartott sokáig, mert az Úr közbelépett, és meghallgatta az imámat. Kértem Istent, hogy mondjon nekem valamit, mert nem értettem, hogy miért kell ezen keresztülmennem. Éppen régi Hillsong dicsőítő dalokat hallgattam és azt mondtam Istennek: „Uram, engem már az sem érdekel, ha nem lesz családom,