Az eltűnt jövő nyomában: az utópiák elkárhozása és a történelem vége

D. Nagy Bence
2025-06-04
A science-fiction műfajának jeles képviselői egykoron olyanok volt, mint azok a bátor felfedezők, akik megkísérelve a lehetetlent, előbbre vitték az emberiséget.

Utópiák[1] milliói születtek meg vizionárius szerzők tollából, csak hogy valamivel később a prédikátor végkövetkeztetéséhez jussunk el ismét: nincs semmi új a nap alatt.[2] Akkor tehát megbukott volna a sci-fi műfaja? És mit jelenthet ez számunkra, keresztények számára?

„Ne mondjunk le az utópiákról, de őrizkedjünk azok megvalósításától!” – idézte gyakran Fábry Sándor saját édesapját. A kedves papa itt a megengedően csak „a létező szocializmusnak” titulált ideológiai rendszerre utalt, amelyre egyébként tévesen hivatkozunk kommunizmusként, hiszen a kommunizmus a szocializmus végeredménye lett volna. A kommunizmus, mint megvalósítandó utópia, történelmünk (ez idáig) utolsó olyan eszmerendszere volt, melyben az ember „üdvösségét” mindenfajta isten, de legfőképp a zsidó-keresztény kinyilatkoztatás Istenének kizárásával kívánták elérni, a meglévő társadalmi rendek dekonstrukciója révén.

Az utópia mint olyan nem 20. századi találmány: az iránta való vágy egyidős az emberrel. Mármint a bukott emberrel, akinek a bűneset után már nem volt élő, szellemi kapcsolata a Teremtővel. Hiszen Ádám és Éva egy, a szó legszorosabb értelmében vett tökéletes emberi társadalom (lásd: utópia) első zsengéi voltak, akiket sikerrel rontott meg az ördög. Az utópia kifejezés ettől a ponttól kezdve szükségszerűen egy Istent helyettesítő rendszert jelent, amely a megváltatlan testből fakadó vágyat fejezi ki valamiféle több, jobb iránt. Ám ahogyan azt történelmünk megannyi fejezetében láthatjuk,

A folytatáshoz fizess elő az Ideje Elhinned Magazin online verziójára.

Ha már megvetted, csak jelentkezz be:
Legfrissebb lapszám
IEM_boritokep_nyár
Legyél te is előfizetőnk!
Legfrissebb cikkeink
PAG00013
Ha apák a helyükre állnak
2026. június
alysa-bajenaru-P103bmFilDA-unsplash
Mitől férfi a férfi - mi jut eszedbe erről a szóról?
2026. június
youtube.com_ pecelibaptista
A konfliktus az intimitás kovácsa
A cikk a Péceli Baptista Gyülekezet 2026. március 2-ai podcast adása alapján készült
2026. június
578150602_1258907572932215_5490714092589840793_n
Jehova Rohi – Az Úr az én pásztorom
Sánta Gergely 2026. április 14-én az Országos Ifjúsági Misszió alkalmán elhangzott igehirdetése
2026. június
PAG00013
Ha apák a helyükre állnak
alysa-bajenaru-P103bmFilDA-unsplash
Mitől férfi a férfi - mi jut eszedbe erről a szóról?
youtube.com_ pecelibaptista
A konfliktus az intimitás kovácsa
578150602_1258907572932215_5490714092589840793_n
Jehova Rohi – Az Úr az én pásztorom
PAG00013
Ha apák a helyükre állnak
alysa-bajenaru-P103bmFilDA-unsplash
Mitől férfi a férfi - mi jut eszedbe erről a szóról?
youtube.com_ pecelibaptista
A konfliktus az intimitás kovácsa
578150602_1258907572932215_5490714092589840793_n
Jehova Rohi – Az Úr az én pásztorom

Olvass hasonló témájú cikkeket

Berlini holokauszt emlékmű
A felejtés hatalma
Photoshop AI
Generációról generációra
httpsi.pinimg.com736x69dc9169dc91bae0014482b6073a0c163c433a.jpg
Boldogok a megbélyegzettek – amit egy skarlát betű adni tud