Generációról generációra

Az első generáció nehézségek árán és kemény munkával megteremti a célként kitűzött értékeket. A második generáció élvezi a megszerzett értékeket a maguk teljességében, emellett pedig köztes generációként egyszerre áldozat és elkövető. Egyrészt az első generáció áldozathozatalainak elszenvedője, pontosan tudja, hogy mi volt az az ár, amit a szülők megfizettek az értékteremtés érdekében. Ennél fogva a megszerzett javakat nem éli fel, de az elért eredmény kényelme már nem motiválja arra, hogy mintát szolgáltasson a harmadik generációnak, így válik egyben elkövetővé is. Az ő felelőtlenségét szenvedi meg az unokák generációja, akik abban a hamis képben élnek, hogy kevés munkával is minőségi életet lehet élni. Az unokák már nem látták a nagyszülők áldozathozatalát, miként lett a kezdetleges késszé. Ebből kifolyólag a szüleik mintáját követve, de az örökség iránt való tiszteletet már nem ismerve élik fel mindazt, amit a nagyszülők generációja megteremtett.

Nyilván ez a családi sorstragédia nem kizárólagos, nem az egyedüli lehetséges út, hogy miképpen alakul generációk sorsa, de azáltal, hogy évszázadok óta különböző kultúrákat összekötve jelen van ez az élettapasztalat, felhívja a figyelmet az emberi viselkedés tipikus hibáira. Ezt a családi sorsmintát használva az ősatyák három generációja érdekes párhuzamokat és fontos eltéréseket mutat a fentebb említettekkel.

Ábrahám az alap- és értékteremtő

„Az