A véges segítségül hívja a végtelent
Hol voltál, amikor a földnek alapot vetettem?...
amikor együtt vigadoztak a hajnali csillagok, és ujjongtak mind az istenfiak?[1]
A tarkovszkiji művészetfelfogás
A film gondolatiságának könnyebb megértése érdekében érdemes kézbe venni Andrej Tarkovszkijnak, az egyetemes filmművészet egyik legfontosabb alkotójának, élete végén írt vallomását, A megörökített időt, melyben részletezi és összegezi az általa képviselt és relevánsnak tartott művészet sajátosságait, céljait és az ember életében betöltött szerepét.
E művészetfelfogás szerint az önértékkel rendelkező művészeti alkotás nem kisebbre vállalkozik, minthogy általa az ember felismerje és kifejezésre juttassa Őt, kinek képére és hasonlatosságára a világra jött. Ez a gondolat abból fakad, hogy az édenkerti bűneset óta az ember az őt körülvevő világ megismerésére törekszik, vagy másként fogalmazva, a világ megismerésére ítéltetett, meglelve a választ arra a kérdésre, hogy miért van ezen a földön, milyen célból teremtetett. Tarkovszkij szerint a megismerést a művészet mellett a tudomány teszi lehetővé, de a „világ tudományos megismerése az újabb és újabb tudás végtelen lépcsőfokain haladva folyamatosan változik, s ugyanilyen folyamatosan szorítja ki az egyik felfedezés a másikat – az objektív részigazságok nevében”[2]. Ezzel szemben „a művészi felfedezés minden esetben úgy jelenik meg, mint a világ új és egyedi ábrázolása, mint az abszolút igazság hieroglifája”[3]. Malick filmjére teljes mértékben illik az
