A bűnösök barátja
Jézus felfedi Júdás szívét a tanítványok előtt, mert ő ismeri az emberek szívét és gondolatait is. Neki nem kell bemutatkoznunk, sőt, Istenhez való viszonyunkban az a legjobb, ha készek vagyunk arra, hogy elfogadjuk azt, amit Isten gondol rólunk.
Júdás élete, az ő személye azért tanulságos a számunkra, mert egy olyan emberről van szó, aki Isten fiával járt. Nem egy távoli szimpatizánsról beszélünk, akiről az ember el tudja képzelni, hogy elárulja Jézust, hanem egy olyan emberről, aki Isten fiának tanítványa volt. Mekkora kiváltság volt ez – mennyi csodát láthatott, mennyi természetfeletti megtapasztalása lehetett, miközben az Úr Jézus Krisztussal járt.
Júdás nem kapott semmivel sem kevesebbet Jézusból, mint a többi tanítvány. Látta azt, amit mi sokszor kívánnánk látni. Hallotta azt, ami nekünk sokszor olyan távolinak tűnik. Ott volt, amikor Jézus megszabadította a gadarai megszállottat[1], ott volt, amikor csodákat tett, látta ezeket a dolgokat – mégis más volt a szíve állapota.
Nagyon sokszor fenyeget minket annak a veszélye, hogy csak a szánkkal valljuk kereszténynek magunkat, azonban ez nem minden helyzetben jelenti azt, hogy Krisztus követők is vagyunk. Azt mondjuk, hogy keresztények vagyunk, de nem adjuk oda a szívünket Istennek. A kereszténységünk sokszor arra a heti pár órára vonatkozik, amit vasárnaponként a gyülekezetben töltünk.
