Ha elég időre lelassítunk, megállunk Jézus színe előtt és belenézünk a szemébe, akkor visszatükröződik benne az, hogy kik is vagyunk valójában. Ez nagyon fontos, ugyanis Isten nem azt a személyt hívja el, akinek tettetjük magunkat és nem is azt, akinek az emberek gondolnak minket. Isten egyedül azt használja, akinek ő teremtett minket.
Mindannyian Isten képmására teremtettünk és ennek okán – fajra, nemre, etnikai hovatartozásra, politikai nézetre vagy vallásra való tekintet nélkül –, mindenki értékes a szemében. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta”[1] és emiatt mindenkinek eredendő értéke van őelőtte. Sajnálatos módon azonban emberek milliói – sőt milliárdjai, nem így gondolják, ezért újra meg kell ismertetnünk a világgal a reménység Istenét.
Jelenleg a világ egy akkora humanitárius válsággal néz szembe, amelyre a II. világháború óta nem volt példa. Beszélgettem egy édesapával Délkelet-Ázsiában, aki eladta a legidősebb lányát, hogy ételt tudjon venni családja többi tagjának. Amikor a reménytelenség elárasztja az embert, kimondhatatlan dolgokra is képes lesz. A reménytelenség egy törvényen kívüli valóság – soha nem volt Isten eredeti tervének része.
Ezt olvassuk az utolsó időkről Máté evangéliumának 24. fejezetében: „…sokakban meghidegül a szeretet.”[2] Ez azt jelenti, hogy a jövőben a szeretet jel és csoda lesz. Ahhoz, hogy lássuk,