Mi van, ha nem…?
Ábrahám hajthatatlan volt. „Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom földjéről, aki beszélt velem, és így esküdött meg nekem: A te utódaidnak adom ezt a földet! – ő elküldi majd angyalát előtted, hogy onnan hozhass feleséget a fiamnak”[2] – mondta. Így kétségei ellenére a szolga elutazott, és Istenben bízott, hogy természetfeletti módon rendel majd Izsáknak feleséget.
Mi van, ha nem…? Bármi is legyen az, amit vágyakozva remélünk Istentől, gyakran felmerül bennünk a kérdés: „Mi van, ha nem élem át a gyógyulást, amire szükségem van? Mi van, ha nem találom meg azt a házastársat, akire vágyom? Mi van, ha nem találom meg azt a szolgálatot, amiben munkálkodni szeretnék? Mi van, ha nem lesz soha meg az az állás? És ha mégis, mi van, ha nem tudom rendesen ellátni a feladatomat?”
Ezt a kérdést kétféleképpen is meg lehet közelíteni. Az első tele van félelemmel, kétséggel, hitetlenséggel, bizonytalansággal, szorongással, stresszel, vágyakozással. Ennek alapja a félelem és a kétség. Mi van, ha nem sikerül? Menekülj az ilyen hozzáállástól! Menekülj Isten jelenlétébe, kitárt karjába!
A második lehetőség, hogy ezt a kérdést a kétségbeesett lélek felkiáltásaként látjuk. „Istenem, nem lehet gyermekem!” – kiáltotta Anna.[3] „Istenem, ha a jelenléted nem tart velünk
