Sokszor halljuk, hogy a hosszú házasság egyik titka az, hogy a férj és a feleség ne dolgozzanak együtt, de amint tudjuk, a kivétel erősíti a szabályt. Stephan és Anne Christiansen több, mint 30 éve élnek boldog házasságban és az évek során megalapították a Jesus Church gyülekezetet és több missziót is, mint például a Jesus Revolution, a Jesus Movement, a New Generation, a Jesus People, az Israel Next és a Day & Night. Ezek közül most a Jesus Revolution és a Jesus Movement mozgalmakat mutatjuk be egy kicsit részletesebben.
A Jesus Revolution egy hitéleti mozgalom, ami 1997-ben indult a norvég pünkösdi közösségből azzal a céllal, hogy a gyülekezetekben élő fiatalok bevonásával megosszák az evangéliumot, azaz Jézus Krisztus jó hírénék üzenetét, az európai fiatalokkal, rajtuk keresztül pedig a világ fiataljaival is. 1998 óta szerveznek missziós utakat és már több, mint 1100 európai városban és 50 országban szolgáltak különböző eseményeken és egyházon kívüli rendezvényeken, ahol a fiatal szolgálók száma meghaladta a tízezret. Szolgálatuk alatt több százezer fiatal hozott döntést Isten mellett és fogadta el Jézus Krisztust személyes megváltójának.
2023 tavaszán elindították az Every Nation Tour (Minden Nemzet Turné) nevű rendezvénysorozatot, amely során 50 európai nemzetet látogattak meg a fiatalság ébredésének reményével. Egy több, mint 60 résztvevőből – zenészből, énekesből, technikusból, misszionáriusból és igehirdetőből álló csoporttal járják körbe Európát és élő zenés koncertelőadásokon és erőteljes üzeneteken keresztül igyekeznek megszólítani a fiatalokat. A tavalyi turné során Pécsre, idén pedig Debrecenbe is ellátogattak. Ezekkel a rendezvényekkel kifejezetten a fiatalabb generációt szeretnék elérni és vágynak arra, hogy a fiatalok világszerte találkozzanak Isten jelenlétével és szeretetével. Ahogy Máté evangéliumában olvashatjuk:
„Az aratnivaló sok, de a munkás kevés: kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásba.”
Mt 9,37-38
A Jesus Revolution küldetésének érzi, hogy olyan munkásokat képezzen ki, akik bátorsággal állnak be az aratásba, így egyik fő tevékenységük a helyi gyülekezetek fiataljainak felkészítése arra, hogyan osszák meg az evangélium üzenetét saját környezetükben. Ezt elősegítve elindítottak egy iskolarendszerű diákmissziót Jesus Movement (Jézus Mozgalom) néven, ahol a hitet még nem ismerő diáktársaik elérésére, valamint a feléjük történő szolgálatra inspirálják, tanítják és képzik a résztvevőket.
A Jesus Movement 2018-ban indult és Stephan így beszélt róla először: „Hisszük, hogy itt az ideje egy új Jézus Mozgalomnak Európa és a világ iskoláiban és egyetemein. Nagyon bátorító azt látni, hogy a fiatalok készek beleállni ebbe a szolgálatba. Vannak olyan időszakok a történelemben, amikor Isten különleges módon megszólít egy generációt. Ez is egy ilyen idő!”
A mozgalom alapját az a gondolat adja, miszerint a fiatalokat a saját kortársaik tudják a leghatékonyabban elérni, hiszen nap mint nap együtt vannak az iskolákban és az egyetemeken. „A nemzetek iskolái és egyetemei az egyetlen olyan missziós terület, ahol a misszionáriusok már eleve jelen vannak” – hangsúlyozta Stephan. Ezért is tartják fontosnak, hogy megfelelően felkészítsék és segítsék a már hívő diákokat abban, hogy hitelesen meg tudják élni és ezáltal be tudják mutatni az evangéliumot a diáktársaiknak. „Ha ma megváltoztatjuk az iskolák légkörét, akkor holnap megváltoztathatjuk a nemzetet” – tette hozzá.
Az évek alatt szerzett tudást és tapasztalatot szeretnék átadni és megosztani a következő generációval is, ezért missziós iskolákat alapítottak, ahol az evangélizációra és a missziós munkára oktatják a résztvevőket. A hat hónapos képzés után a diákokat kiküldik a különböző nemzetekbe, ahol gyakorlatba ültethetik a tanultakat.
Anne egy hat hónapja készült interjúban így határozta meg, szerinte mit üzenne Jézus ma az egyház számára:
„Kövessetek engem és emberhalászokká teszlek titeket. Úgy gondolom, hogy kezdünk visszatérni a tanítványsághoz. A tanítványokat Antiókhiában nevezték először keresztényeknek. Miért? Azért, mert hasonlítottak Krisztusra. Mi is keresztényeknek hívjuk magunkat és itt az ideje, hogy visszatérjünk a tanítványsághoz. Jézus megígérte, hogy ha követjük Őt, akkor emberhalászokká tesz minket. Ehhez ki kell lépnünk a komfortzónánkból és el kell kezdenünk úgy szeretni az embereket, ahogyan Isten is tette. Ez jelentheti azt, hogy érdeklődünk az emberek iránt, hogy meghallgatjuk őket és azt is, hogy résztveszünk az életükben: a szomszédságban, az iskolában, az egyetemen, a munkahelyen, az utcán, bárhol. Szerintem ez az üzenet minden gyülekezet számára aktuális világszerte. Hiszen mindenkiről szól, nem igaz? Mindenkit el kell érni. Ezt pedig csak úgy valósíthatjuk meg, ha mindenki beszáll és mindenki elér valakit.”
A történetükről és a szolgálatukról bővebben az alábbi online felületeken olvashatsz:
Weboldal: jesusrevolution.com
YouTube: youtube.com/@jesusrevolution
Instagram: instagram.com/jesusrevolution
Források: