Napjainkban egyre kevesebben lépik át a templomok és gyülekezetek küszöbét, ezért a keresztény közösségeknek kell kilépniük a falak közül, hogy elvigyék az Örömhírt az emberekhez. Ebben különösen fontos szerepet töltenek be a gyermekek. A világon több milliárd gyermek él, akik rendkívül nagy hatással vannak egymásra. Egy gyermek abból táplálkozik, ami körülveszi, ezért ha megtapasztalja Isten szeretetét, azt természetes módon, őszintén és hitelesen tudja továbbadni kortársainak. Sokszor éppen egy kisgyermek bizonyságtétele érinti meg leginkább egy másik gyermek szívét.
Ahhoz, hogy minél több emberhez eljusson az evangélium, utat kell készítenünk, hogy Isten elérhesse a gyermekek szívét. Ennek egyik kiváló eszköze a közös éneklés. A Jézus szeretetéről szóló gyermekdalok nemcsak örömöt adnak, hanem reménységet és bátorítást is nyújtanak a gyermekek számára a mindennapok kihívásai között, miközben egyre közelebb vezetik őket Istenhez.
A Jippi nem csupán egy gyermekkórus, hanem olyan közösség, ahol a gyermekek elfogadó légkörben ismerhetik meg egymást és a Biblia igazságait. Az alkalmak hangképző gyakorlatokkal és beénekléssel kezdődnek, majd új dalok tanulásával, a már megismert énekek gyakorlásával, valamint az egyes dalokhoz kapcsolódó koreográfiák és táncok elsajátításával folytatódnak. Minden próbán elhangzik egy bibliai történet, közösen vagy egyénileg imádkoznak, és megoszthatják imakéréseiket is, amelyekért az egész közösség egy szívvel és egy lélekkel imádkozik.
A Jippi egyik legfontosabb üzenete, hogy a gyermekek maguk is misszionáriusok lehetnek. Szolgálnak barátaik, iskolatársaik, sőt a felnőttek felé is. Imádkoznak másokért, bizonyságot tesznek hitükről – szükség esetén egy felnőtt vezető segítségével –, pantomimjeleneteket adnak elő és énekelnek, táncolnak. Így már fiatal korban megtapasztalhatják, hogy Isten rajtuk keresztül is munkálkodik.
A mozgalom szervezői kezdetben nem tervezték, hogy a Jippi ilyen méreteket ölt majd. Mára azonban a dalokat a világ 140 nyelvére fordították le, számos országban alakultak Jippi-kórusok, gyermekalkalmak, gyermektáborok és koncertek szerveződnek.
Magyarországra három évvel ezelőtt érkezett meg a Jippi. A kezdetek Csepelhez kötődnek, ahol Merja Kalmari finn misszionárius és jómagam, mint kórusvezető néhány gyermekkel indítottuk el a foglalkozásokat. Egy zenés angol klub keretében óvodások és kisiskolások hétről hétre új dalokat tanultak, miközben bibliai történeteket hallgattak. Az alkalmakat élménypedagógiai játékok és különféle játékos tevékenységek is színesítették, amelyek nemcsak a közösségépítést segítették, hanem a tanult üzenetek mélyebb megértését és átélését is előmozdították.
A következő fontos mérföldkő az volt, amikor Merja-val és zenetagozatos növendékeimmel stúdióba vonultunk, és egy finn hangtechnikus közreműködésével tizenkét dalt rögzítettünk. Ennek eredményeként 2026 tavaszán megjelent az első magyar Jippi-album Menjetek el szerte a világba címmel.
2026 februárjában rendeztük meg az első magyarországi Jippi-szemináriumot Csepelen, az MPE Segítség Köve Gyülekezetben. Az esemény egyik szervezője Schmélné Papp Ágnes, a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Gyermekmmisszió vezetője volt. A szemináriumon Outi Rossi finn misszionárius, a Jippi-dalok szövegírója, valamint Annika Soon, az észtországi Juhhei kórus vezetője szolgált a gyermekmunkások felé. Előadásaik középpontjában az állt, hogy a gyermekek különösen fontosak Isten számára. Számos példát osztottak meg a gyermekkori megtérésekről, arról, hogy a Szentlélek a gyermekeket is betöltheti, és hogy Isten őket is használni akarja az ő munkájában. A résztvevők ekkor hallhattak először ízelítőt az elkészült album dalaiból is.
Nyár elején Budapesten és a Bakonyban forgatták le a Jippi első két magyar videóklipjét egy finn operatőr közreműködésével. Az élményekben gazdag hét méltó zárásaként rendezték meg a Menjetek el szerte a világba című album lemezbemutató koncertjét, ahol a közönség élőben is hallhatta az új dalokat.
A nyár egyik kiemelkedő eseménye volt az észtországi Juhhei kórus fennállásának 25. évfordulója, amelyen egy kis magyar delegáció is részt vett. A négynapos nemzetközi Jippi-táborban Spanyolországból, Ecuadorból, az Amerikai Egyesült Államokból, Nepálból, Észtországból, Finnországból és Magyarországról érkeztek gyermekek. A zárókoncert különleges helyszíne és magas színvonalú zenei előadása maradandó élményt nyújtott. A több mint százfős nemzetközi gyermekkórus és nagyzenekar közös produkcióját magyar muzsikusok hangszeres játéka is gazdagította. A magyar nyelven felcsendülő Jézus a legdrágább című dalt magyar gyermekek szólóénekkel, magyar kórusvezető vezénylésével adták elő.
Az észtországi tábor után a gyermekcsoport útja Finnországban folytatódott, ahol további közös programokon, alkalmakon és élményekben vehettek részt. A tíznapos körutazás során Észtországot és Finnországot egyaránt bejárva felejthetetlen emlékekkel, áldásokkal gazdagodva térhettek haza.
A nyár közepén a finnországi Jyväskylä városából érkezett Jippi kórus 17 tagú csoportja az ország több pontján is szolgált. Felléptek többek között Csetényben, ahol Mavizer Erzsébet énektanár, megbízott intézményvezető kórusával együtt énekelték a Jippi-dalokat finn vendégeikkel közösen. A koncertnek és a hétvégi rendezvénysorozatnak az MPE Csetényi Gyülekezete adott otthont. A közös szolgálat különleges élményt jelentett mind a fellépők, mind a közönség számára: a magyar gyermekek finn nyelven, a finn gyermekek pedig magyarul is énekeltek.
A Jippi misszió jól mutatja, hogy Isten gyakran a legkisebbeken keresztül végzi a legnagyobb munkát. A gyermekek nem csupán a jövő reménységei, hanem a jelen aktív szolgálói is, akik énekükkel, hitükkel és örömükkel viszik tovább Jézus Krisztus szeretetének üzenetét kortársaik és a felnőttek felé egyaránt.











