„Ezt az emberek nem szokták túlélni, főleg nem így…”

Kovács Árpád 67 éves, feleségével együtt Dudaron élnek. Mindketten az MPE Dudari Gyülekezetének tagjai. Árpád 2024 augusztusában stroke-ot kapott. Ebből a 19 napig tartó kilátástalan helyzetből Isten csodálatos módon helyreállította. Adná magát a helyzet, hogy maga Árpád mondja el a személyes megtapasztalásait, de elmondása szerint nem emlékszik arra, hogy ebben az időszakban mi történt vele, ezért gyógyulásának bizonyságát felesége, Julika osztotta meg velem.
A véges segítségül hívja a végtelent

A filmeket az alapján, hogy milyen témákat, és ezeket milyen stílussal és eszköztárral dolgozza fel, különböző kategóriákba, műfajokba lehet sorolni. Ezek közül figyelemre méltónak tartom azokat a filmeket, amelyek az irodalomból ismert műfaj a drámai költeményekre jellemző kérdéskört járják körül, az emberi lét alapvető filozófiai kérdéseire keresnek választ. Ezen filmek közé tartozik a Terrence Malick által rendezett Az élet fája (The Tree of Life, 2011) című Arany Pálma-díjas film is, mely már az első kép-kockájával sejteti, hogy az ember választ kaphat a kérdéseire, amennyiben jó helyen keresi.
Hívő és kortárs

Sudár Péter festőművész 24 évesen tért meg az egyetemi tanulmányi alatt, jelenleg a Magyar Pünkösdi Egyház zirci Bérea Gyülekezetének a tagja. Vele beszélgetek a festészet mélységeiről, a hitélet szépségeiről és a karrier áldásairól.
Aki megtalálja az ő életét, elveszti azt…

Ivan Iljics és Kanji Watanabe, két fiktív karakter, kiknek sorsa több ponton párhuzamot mutat, ami nem véletlen, hiszen Lev Tolsztoj Ivan Iljics halála című 1886-os kisregénye szolgált alapul Akira Kurosawa számára, aki a mű kérdésfelvetéseit ültette át az 1952-es adaptációjába, az Élni (Ikiru) című filmbe.