Aki megtalálja az ő életét, elveszti azt…
Mindkét műalkotás középpontjában a válságba jutott ember áll, akik első ránézésre irigylésre méltó életet élnek. Átlagos emberekként teremtették meg maguk és családjuk számára a biztos egzisztenciát, emellett sikeres karriert tudhatnak maguk mögött, valamint a társadalmi hierarchián belül tiszteletreméltó helyet foglalnak el. Bár Tolsztoj szavaival élve mindkettőjük élete comme il faut (kifogástalan), egy betegség következményeként szembe kell nézniük önmagukkal és számot kell vetniük addigi földi pályafutásukkal. A következőkben ezt a változáshoz vezető utat és a változás mibenlétét járom körbe.
A Klasszikus
Tolsztoj kisregénye már a címével világossá teszi az olvasó számára, hogy milyen befejezést szán a művének. Nem az a lényeg, hogy Ivan Iljics meghal, hanem hogy milyen úton jut el a haláláig, miként tudja befejezni földi pályafutását. Negyvenöt éves korára „összerakta” a saját életét, és amennyire a körülményei engedték, kiteljesedetten élt. Mindennek megvolt a maga helye és szerepe, a feleségnek, a gyerekeknek, a barátoknak, a munkának, a szórakozásnak, és ezek között fenn tudta tartani az egyensúlyt. Ezt az egyensúlyi állapotot töri meg a semmiből jött betegség, amire Ivan Iljics nem tud választ adni és számvetésre kényszerül: „És ha eszébe ötlött (...) a gondolat, hogy mindennek az az oka, hogy nem úgy élt, mint ahogy kellett volna, felidézte minden tekintetben korrekt
