Hívő és kortárs

Hogyan határoznád meg a saját festészetedet?

Nagyon izgalmas, amikor maga az alkotó próbálja verbális formába önteni a tevékenységét. Voltak, illetve minden bizonnyal vannak is művészek, akik szívesen kommentálják a művészetüket; és vannak, akiket alig lehet rávenni, hogy beszéljenek róla. Ortega (és Platón) szerint a festészet: hallgatás, a hallgatás egyik formája: „A költészet kijelent, a festészet hallgat.” Azonban ez nem zárja ki, hogy a festő egyébként maga, beszélő ember legyen. Az elmúlt időben sokat foglalkoztam én is azzal, hogy egyfajta statementet fogalmazzak meg, mit is csinálok. Ezekből idézek ide egy-két gondolatot, de annak a lehetőséget nyitva szeretném hagyni, hogy a művelt néző más olvasatokat is érvényesnek tartson.

Az idő egy fontos kulcsszó; ezen belül is a jelen és a múlt kapcsolata. Személyes érdeklődésem a különböző korok megértése és kutatása felé fordult. Talán mondható, hogy kiemelten a 19. század felé; a századforduló felé, ahol a két nagy korszak érintkezését és átmenetét látjuk. A történeti korok utolsó akkordját és a modernizmust. Ez az érdeklődés járja át a képeimet; ebből az érdeklődésből születnek. Hogy egy picit közelebbről nézzük magukat a képeket: láthatjuk, hogy ezek „régies” képek. Még akkor is, ha minden elemet és tárgyat felismerhetünk és beazonosíthatunk mint amelyek egyébként körülvesznek bennünket. Dzseki, Nike,