Összezördülés vagy összekapcsolódás?
A „zsilipelés” – Személyes utam a viharban
A „zsilipelés” fogalma számomra nem egy elvont elmélet, hanem a kegyelem megtapasztalása volt életem legsötétebb völgyében. Férjem elvesztése után az özvegység és a gyász elviselhetetlen súlya alatt szembesültem azzal a fájdalmas valósággal, hogy a saját szenvedésem és belső viharaim könnyen elszakíthatnak a gyermekeimtől. A gyász feszültsége olyan volt, mint egy duzzadó folyó: ha nem építek gátakat, az indulataim és a mérhetetlen szomorúságom áradata elöntötte volna a gyermekeim biztonságos világát is.
Meg kellett tanulnom a spirituális zsilipelést: megállni Isten előtt, mielőtt a gyermekeimre zúdítanám a belső fájdalmamat. Jeremiás siralmaiban olvassuk a felhívást:„Öntsd ki a szívedet, mint a vizet az Úr színe előtt! Emeld fel hozzá kezedet gyermekeid életéért...”[1] Ez az ige döbbentett rá, hogy a gyermekeim biztonságáért azzal tehetek a legtöbbet, ha a saját fájdalmamat – mint a vizet – Isten elé öntöm és nem rajtuk vezetem le. Csak akkor tudok krisztusi szelídséggel feléjük fordulni, ha a saját sebezhetőségemet már „lezsilipeltem” az Úr jelenlétében. Ez a belső munka stabilizálta a súlyos veszteség után megtört szíveink újrakapcsolódását.
Az „elég jó szülő” a Biblia nyelvén
Donald Winnicott[2] alkotta meg az „elég jó anya” fogalmát, amelyet én ma már „elég jó szülő”-ként értelmezek a Biblia nyelvén. Ez
