#Jézusésénaviharban

Opauszki Elizabeth
2025-06-04
Weller Levente 2025. március 11-én, az Országos Ifjúsági Misszió alkalmán elhangzott üzenete.

„Ugyanezen a napon, amikor este lett, így szólt hozzájuk: Menjünk át a túlsó partra! Ők pedig otthagyva a sokaságot, csatlakoztak hozzá, minthogy ő már a hajóban volt; de más hajók is követték őket. Ekkor nagy szélvihar támadt, és a hullámok becsaptak a hajóba, úgyhogy az már kezdett megtelni. Ő pedig a hajó hátsó részében a vánkoson aludt. Ekkor felébresztették, és így szóltak hozzá: Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk? Ő pedig felkelt, ráparancsolt a szélre, és azt mondta a tengernek: Hallgass el, némulj meg! És elült a vihar, és nagy csendesség lett. Akkor ezt mondta nekik: Miért féltek ennyire? Még mindig nincs hitetek? Nagy félelem fogta el őket, és így szóltak egymáshoz: Ki ez, hogy a szél is, a tenger is engedelmeskedik neki?”[1]

Ez a történet két dologról is tanít minket. Elsőként arról, hogy miként lehet szembenézni olyan helyzetekkel, melyek messze meghaladják a képességeinket, másrészt arról, hogy miként kell hitben felnéznünk Krisztusra és mindarra a mennyei, szellemi erőre, ami által az Úr képes csodákat tenni.

Azt gondolom, az első részben még egészen jók vagyunk. Felismerjük, hogy milyen akadályok nagyobbak nálunk, és többnyire azt is látjuk, hogy nincs erőnk és képességünk megbirkózni ezekkel. A második rész az, ahol problémákba ütközünk: felismerni

A folytatáshoz fizess elő az Ideje Elhinned Magazin online verziójára.

Ha már megvetted, csak jelentkezz be:
Legfrissebb lapszám
borító
Legyél te is előfizetőnk!
Legfrissebb cikkeink
ATI00349_jav
A dicsőítésem nem a hangom
2026. szeptember
pexels5
A lélek rugalmassága
2026. szeptember
TeamJesus
Dicsőíteni Istent bárhol, bármikor
2026. szeptember
PAG00062
Kardió és tanítványság
2026. szeptember
ATI00349_jav
A dicsőítésem nem a hangom
pexels5
A lélek rugalmassága
TeamJesus
Dicsőíteni Istent bárhol, bármikor
PAG00062
Kardió és tanítványság
ATI00349_jav
A dicsőítésem nem a hangom
pexels5
A lélek rugalmassága
TeamJesus
Dicsőíteni Istent bárhol, bármikor
PAG00062
Kardió és tanítványság

Olvass hasonló témájú cikkeket

PAP06633_vil
Nézz szembe az örökségeddel!
PAP06658
Az örökség kötelez
578150602_1258907572932215_5490714092589840793_n
Jehova Rohi – Az Úr az én pásztorom