Hogyan mutatkozik meg a házasságotokban Isten, mint a harmadik fonál?

Opauszki Elizabeth
2025-03-18
Hogyan mutatkozik meg a házasságotokban Isten, mint a harmadik fonál? - tettem fel a kérdést a Magyar Pünkösdi Egyház szolgálattevőinek és házastársainak.

„Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Mert ha elesnek, föl tudják segíteni egymást. De jaj az egyedülállónak, mert ha elesik, nem emeli föl senki. Éppígy, ha ketten fekszenek egymás mellett, megmelegszenek; de aki egyedül van, hogyan melegedhetne meg? Ha az egyiket megtámadják, ketten állnak ellent. A hármas fonál nem szakad el egyhamar.”[1]

Szerintünk Isten harmadik fonálként akkor tud a legerősebben működni, ha egyénileg is van szoros összefonódásunk vele. A belé vetett hitünk miatt másképp tekintünk magunkra, egymásra és a házasságunkra. Istent nem úgy éljük meg, mint a kettőnk szövetségének a harmadik, külső megerősítőjét, hanem ő külön-külön is a vezetőnk. Isten szemében a házasság egy szövetség, emiatt az egyik legfontosabb emberi kapcsolatunknak tartjuk, amit építünk, hogy erős maradjon. Akkor is, ha éppen távolabb vagyunk egymástól. Isten szemlélete ad egy másfajta motivációt a nehéz időkben is. Rossz, „boldogtalan” időkben az ember menekülne, de mi az Istennel való összefonódásunk miatt egymáshoz visszatalálni igyekszünk, mert hiszünk Isten házasságról alkotott képében. A Fil 2,3-4 intelmei erős alapot biztosítanak.[1]

Sztrida Barnabás és Sztrida-Hodula Ildikó, 9 éve házasok


[1] „Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is.”

Amikor nagyon fiatalon összeházasodtunk, akkor a szerelem mellett mindketten ezer százalékig biztosak voltunk abban, hogy az Úr is egymásnak teremtett bennünket. Hűséget fogadtunk egymásnak és hűséget fogadtunk az Úrnak. Az évek során többször próbára lett téve az akkori biztos meggyőződésünk, így fontos volt magunkat és egymást is emlékeztetni a kezdeti elhatározásunkra. Ebből kiindulva könnyebb megbocsátani, elengedni, ragaszkodni, szeretni. A harmadik fonál, ami szükségszerűen kötélerejű, azt is jelenti, hogy nem csak egymásért élünk, nem csak a boldogságot keressük, hanem Isten tervét is a közös életünkben. Bízunk benne, hogy az Örökkévaló jelenléte a házasságunkban mások számára is nyilvánvalóvá válik, hisz kapcsolatunk nem csak érzelmeken alapul, hanem szilárd döntéseken és egy mélyebb, szellemi alapon.

Óvári Róbert és Óváriné Páli Márta, 35 éve házasok

Istennek tetsző életre törekszünk, ezért a Biblia az alapja a döntéseinknek. Már a házasságunk előtt fontos volt nekünk Isten véleménye a nagy kérdés kapcsán is – egy igén és egy prédikáción keresztül szólt hozzánk az Úr külön-külön, melyek a későbbiekben is hatalmas támaszt nyújtottak nekünk a konfliktusok közben is. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy úgy tudjuk szeretni egymást, ahogy az a másiknak jó – ehhez néha fel kell adnunk a saját elképzeléseinket. A szerelem és a házasság későbbi szakaszában is az együtt imádkozás, az igei gondolatok megosztása, a döntések egymással és az Úrral közösen való meghozatala, a közös szolgálat, illetve a mások felé való közös segítségnyújtás támasztja alá, hogy Isten a házasságunk része legyen. Tökéletlenek vagyunk, van egy óemberünk, de Isten az, aki képes minket átvezetni a házasságon úgy, hogy az a másik számára egy mennybe vezető dolog legyen.

Schmél Csaba és Schmélné Papp Ágnes, 31 éve házasok

Házasságunk során emberileg sok ötletünk támadt a különböző helyzetek kezelésére, melyek gyakorlatilag nem hozták meg a várt eredményt. Azonban, amikor teret adtunk Istennek, akkor tudott igazán munkálkodni az életünkben. Ő indított minket arra, hogy minden nap törekedjünk és dolgozzunk azon, hogy olyan társa legyünk a másiknak, amilyet az Alkotó gondolt el neki; és higgyük el azt, hogy az Úr jobban tudja nálunk, hogy mit hogyan kezeljünk. Ez a mi emberi természetünknek sokszor nem komfortos, de számunkra ez hozta meg a gyümölcsöző eredményt.

Sánta Gergő és Sánta Anita, 12 éve házasok

[1] Préd 4,9-12

Legfrissebb lapszám
5. szám
Legyél te is előfizetőnk!
Legfrissebb cikkeink
DSC09767
Az Élet szolgálata
2025. március
IMG_1188_2.0
A mennyei főorvos
2025. március
betrayal concept. the thirty silver coins of Judas
A bűnösök barátja
Németi Zsolt 2025. február 2-án elhangzott prédikációja.
2025. március
1
"Meghalt, de mégis él"
2025. március
DSC09767
Az Élet szolgálata
IMG_1188_2.0
A mennyei főorvos
betrayal concept. the thirty silver coins of Judas
A bűnösök barátja
1
"Meghalt, de mégis él"
DSC09767
Az Élet szolgálata
IMG_1188_2.0
A mennyei főorvos
betrayal concept. the thirty silver coins of Judas
A bűnösök barátja
1
"Meghalt, de mégis él"

Olvass hasonló témájú cikkeket

Christmas Nativity Scene of baby Jesus in the manger
Hogyan tartod Krisztust a fókuszban karácsonykor?
460956231_553784450548814_5508551467985911360_n
Mire lenne leginkább szüksége a mai fiataloknak, amit Istentől megkaphatnának?
torodo-apak-03
Mit jelent számodra az elhívás?