Mesélj kicsit a gyermekkorodról. Milyen volt keresztény családban felnőni?
Alapjában véve kettősség jellemezte a gyermekkoromat. A gyülekezetben mindenki azt gondolta, hogy én vagyok a mintagyerek, az iskolában viszont közepesen tanuló, bevállalós fiú voltam.
Az első fordulatot egy biciklibaleset hozta 11 éves koromban. Combnyaktörésem lett, a felépülésem majdnem félévig tartott. Miután kiszedték a lemezt a combcsontomból, újra eltört a lábam, így újabb műtétek következtek. 13-14 éves voltam, amikor visszakerültem az iskolai fiúcsapatunkba, de addigra pont szétbomlott a társaság. Elkezdődtek a bulik, éreztem, hogy ez nekem már nem fér bele. Középiskolában kerestem önmagamat, átlagosan tanultam, mindenkivel jóban voltam.
Mikor lett Istennel személyes kapcsolatod?
Mikor 18 éves lettem, a legjobb barátom a gyülekezetben megtért. Én is próbáltam megtérni, volt bennem egyfajta keresés, de mindig visszahúzott az élet. Inkább szokásrendszernek láttam a hitet, nem voltak igazi megtapasztalásaim. Nem beszéltem senkivel a vívódásaimról, a bűneimről, a kudarcaimról. Nem tudtam megjavulni a saját elhatározásomból, viszont észrevettem, hogy a legjobb barátomnál valami működik, ő tud változni, más ember lett.
Ugyanebben az évben a kadarkúti ifitáborban egyszer csak rám szakadt, hogy most döntenem kell. Előre mentem, elmondtam a megtérők imáját, és elkezdtem nyelveken szólni. Ott valami átszakadt bennem. Éreztem, hogy üdvösséget kaptam, tudtam, ha meghalok, a mennybe megyek.