1998-ban, 18 évesen jelentkeztem a Pünkösdi Teológiai Főiskolára. Ott ismerkedtünk meg a férjemmel, Ferivel. Voltak közös óráink, többször beszélgettünk, valahogy egymás mellé sodródtunk. Nagyon jó összetartó erő volt az is, hogy sokszor megbuktunk óhéberből. Mikor hazamentem, anyukám szerint csak róla beszéltem. Ugyanígy volt ezzel ő is.
Korábban már eldöntöttem, hogy 25 éves koromig nem megyek férjhez, teológushoz pedig főleg nem, mert eleget nyomorogtam már az életemben. Mondtam, hogy Uram, ne haragudj, de nekem egy üzletember kell, legyen magas, barna hajú, kék szemű, és szeresse a gyerekeket. De közben ráébredtem, hogy kezdek szerelmes lenni. Egy esti sétán Feri elmondta, hogy kedves vagyok a szívének – így indult el minden. Végül 1999 őszén összeházasodtunk.
Valamivel később Ercsiben vettünk egy házat. 2001. május 25-én, aznap, amikor először aludtunk volna ott, a húgommal és a barátjával még bepakoltunk néhány dolgot az autóba, hogy elvigyük a házhoz. Az úton hazafelé egy 15 éves srác belénk jött 130-cal. Mind a hárman komoly sérüléseket szenvedtünk, neki nem lett nagyobb baja.
Én kismama voltam. A baleset következtében meghalt a babánk, egy kisfiú, nekem eltört a medencém, a gerincem, az arcom is sérült, és lebénultam. A kórházban úgy gondolták, hogy nem maradok életben. Amikor magamhoz tértem, eldöntöttem, hogy ha