Maradj talpon

„A keresztény emberek megtérésük után igyekeznek komolyan venni Jézus tanítását, miszerint nagyobb boldogság adni, mint kapni. Amikor a Jézussal való közösségüket jól élik meg, akkor van nyitottság bennük az irgalmasságra a környezetükben szükségben élők felé. Ez a kifelé fordulás egyrészt a kereszténységnek értéket, a hívő embereknek pedig értékességi érzetet ad, és annak az örömét, hogy Isten elképzelése megvalósul az életükben és az életükön keresztül. Ugyanakkor ez a fajta hozzáállás, a szolgáló- és adási készség, helyet adhat egy problémakörnek is, ha a keresztények csak arra figyelnek, hogy a környezetük felé adjanak és szolgáljanak, de eközben elfeledkeznek arról, hogy a saját szükségeik is betöltve legyenek.”

A fenti leírás eléggé elszomorító képet vetít elénk, hiszen azt gondolnánk, hogy a keresztény szolgálat csupa öröm és felszabadultság, hiszen az ige is azt mondja: „…aki mást felüdít, maga is felüdül.”[1] Mi motivált téged arra, hogy megírd ezt a könyvet?

Az életem során nagyon sok olyan szolgálóval találkoztam, akiknek jól indult az életük, a szolgálatuk, nagyszerű eredményeket ért el, aztán különböző okok miatt ez megállt, lefékeződött. Egyesek megmaradtak a szolgálatukban, de voltak olyanok is, akik elhagyták az elhívásukat. Ahogy ezeket az embereket láttam magam körül, a szívem nagyon fájt értük, és azért is, hogy őket Isten királysága