Gurzó János
Nehéz erre a kérdésre rövid választ adni, de kísérletet teszek rá. A XXI. század emberét számtalan helyről érik olyan impulzusok és üzenetek, amelyek azt sugallják, hogy ő a legfontosabb, bármi lehet belőle, és minden földi jót megérdemel. Az egyén és személyes céljai, vágyai állnak a különböző kommunikációs platformok középpontjában. Az ember kerül a fókuszba. Azonban, amikor dicsőítem az Urat, valami egészen más történik. Azáltal, hogy csak rá figyelek, és az énekeken keresztül róla beszélek, lehetőségem nyílik arra, hogy a hálámat kifejezve a közelébe kerüljek. Megpihenhetek mellette, csak rá figyelhetek, és kapcsolatban lehetek vele. Életem fókuszába erőteljesen és hangsúlyosan szerető Atyám kerül, ami felszabadít számos teher alól, és erőt ad a nehéz helyzetekben. A dicsőítés során lehetőségem nyílik arra, hogy az Úrra figyeljek, elé vigyem a terheimet, és időt töltsek vele.
Farkasné László Enikő
A dicsőítés olyan, mint a levegővétel, enélkül nem tudnék létezni. Szinte előbb énekeltem, mint ahogy beszélni kezdtem. Úgy beivódott a lényembe, hogy már teljesen elválaszthatatlan tőlem: a lelkem legmélye ez, amely az éneken keresztül folytonosan Istenhez kapcsolódik. Sok nehézségen mentem keresztül, és közben Isten megmutatta, hogy nemcsak azért adta nekem ezt az ajándékot, hogy mások felé szolgáljak, és másokat be tudjak vezetni az ő jelenlétébe, hanem azért is, mert ezáltal kerülök én is Isten közelségébe. Így gyógyította a lelkemet a nehézségek idején is. Amikor azt éreztem, hogy egyedül vagyok, vagy senki sem érti meg igazán, hogy mennyire szenvedek, elkezdtem énekelni, és éreztem ahogy kedves, szerető jelenlétével átkarol az Atya, és tudtam, nem vagyok egyedül. Éreztem ahogy a lelkem egyre könnyebb és könnyebb lesz. A dicséret mindig felemel, feltölt, boldoggá és szabaddá tesz.
Sztrida Barnabás
Számomra a dicsőítés életforma. Ez egy sokat hallott, klisének is beillő megfogalmazás, azonban ha hátralépünk egyet, és az életünket nagy képként vizsgáljuk, mégis találunk igazságot ebben a kifejezésben, sőt, követnivalót is. A dicsőítés nem csupán zene és éneklés, és nem is csak szavak, imák, cselekedetek vagy nagy érzelmek, bár ezek mind fontos elemei. Nekem inkább egy mélyről fakadó hálaadás, Isten hatalmán és szeretetén való ámulat és csodálat. Ez az, ami folyton új tüzet gerjeszt és megújít a dicsőítésben. Kisgyermekes szülőként ahhoz tudom ezt hasonlítani, ahogy a gyermekeimet szemlélem és csak gyönyörködöm abban, amit éppen csinálnak, vagy épp bemutatják a legújabb tudományukat. Vagy, ha hagyok időt egy naplementének, tájnak, és rácsodálkozom, mit teremtett Isten nekünk, nekem. Micsoda az ember, hogy Istennek ilyen fontos volt, hogy mindenen felül még a saját fiát adta azért, hogy vele lehessen. Ebből a gyönyörködésből fakad a motivációm a dicséretre, imádatra. Az élettel való tiszteletadás Istennek. Minden részletével.
Farkas Dóra Bella
A dicsőítés a legrövidebb út Isten és köztem. Olyan, mint egy közös nyelv, amit mindketten értünk és amivel könnyen tudunk kapcsolódni egymáshoz. Szeretem, hogy azzal az ajándékkal, amit tőle kaptam, olyan különleges módon tudom felemelni őt, ahogy máshogy nem. Szeretem, hogy ezáltal más emberek is be tudnak menni Isten jelenlétébe, és így olyan ajándéknak tartom, amiről tudom, hogy pontosan ezért kaptam. Mivel érzem, hogy Isten gyönyörködik a szolgálatomban, számomra is nagyon fontos, hogy dicsőítsek. Sok-sok éve dicsőítek gyülekezetekben, és voltak nehéz, kiégett időszakaim is. Előfordult, hogy nehéz volt Istent dicsőíteni, mert minden, ami körbevett, pusztaság volt. Tudom, hogy Istennek én fontosabb vagyok, mint a szolgálatom, és ezt tudatosítanom kellett magamban. Amikor erőtlen vagyok, vagy bármilyen módon el vagyok fáradva, elkezdek dicsőíteni, és ő egy pillanat alatt felfrissíti, megújítja a fáradt lelkemet. Szól hozzám és gyógyít. Emellett hiszem, hogy amíg én Isten házát építem a dicsőítéssel, ő az én ,,házamat” építi valamilyen különleges módon.
Pálinkás Teofil
Gyermekkorom óta zongorázom, de sokáig nem értettem, mi a célja ennek az életemben, és hogy miért kaptam ezt az ajándékot Istentől. Mára azonban hálás vagyok érte, mert a dicsőítésen keresztül megélhetem mindazt, amit Isten nekem és másoknak készített ebben a szolgálatban. Nagy öröm számomra, hogy a gyülekezeti alkalmakon, a barátaimmal kiscsoportban vagy akár a belső szobámban is dicsérhetem őt gátlások nélkül. Számomra a dicsőítés egy csatazaj, aminek a zenei imádat csak egy szelete, amellyel a legközelebb tudok kerülni Istenhez. Jó megélni, hogy hozhatom az Úr elé az örömömet, a bánatomat vagy kérdéseimet, és miközben dicsérem őt, válaszol és kijelentéseket ad. Sokáig úgy éreztem, hogy azzal, hogy szolgálok mások felé, megvonom magamtól a lehetőséget, hogy az adott pillanatban kapjak valamit Istentől. Azonban az Úr mindig kipótol, és amit az alkalom közben kaptam volna, azt másféleképpen, de odaadja.











