A mindennapi életünk az egyik legnagyobb csoda! Az, hogy meg tudom mozdítani a karomat, levegőt tudok venni és azt kifújni, hogy beszélni tudok, hogy látok, hogy tudok enni és emészteni, mindez olyan egyértelműnek tűnik, de csak addig, amíg nem áll be valami változás a fantasztikusan összehangolt szervezetünkben. Amikor már erősen kell küzdeni nem csak a levegővételéért, hanem annak kilégzéséért is, amikor a vérünkben ott maradnak a salakanyagok, mert nem jól működik a vesénk, vagy amikor a gondolatunkban ott a szó, de nem tudjuk azt ajkainkkal megformázni, akkor döbbenünk rá igazán, hogy az életünk minden pillanata mekkora csoda.
A ChatGPT az alábbiakat válaszolta erre a kérdésemre: Mi a csoda? „A csoda olyan esemény, amely ritka, rendkívüli, és sokszor érzelmileg vagy spirituálisan mély hatást gyakorol ránk – akár természetfelettinek tartjuk, akár »csak« különlegesnek. A csodát általában olyan eseménynek vagy jelenségnek nevezzük, amely meghaladja a természet törvényeit, és nem magyarázható a tudomány mai ismereteivel, váratlanul történik, és gyakran pozitív, megdöbbentő, vagy lelki hatással van az emberekre. Vallási vagy spirituális értelemben is értelmezhető, mint az isteni beavatkozás jele. Olyan esemény, amelyet Isten okoz. A csodák célja gyakran a hit megerősítése vagy a közösség erkölcsi megerősítése.” Erre szoktuk azt mondani, hogy tűpontos megfogalmazás!
Az Amerikai Egyesült Államokban Kathryn Khulmannak volt egy tévéműsora, amelynek már a címe is hitvallás volt: „I Believe In Miracles” (Hiszek a csodákban). Nagy élmény volt számomra gyermekkoromban olvasni nagymamám és Kathryn levélváltásait hitről, imádságról és a csodákról. Már akkor elmondhattam, hogy „én hiszek a csodákban”. Nagyanyám az esti beteglátogatásaira elvitt magával. Ezek mindig imádsággal és a beteg olajjal való megkenésével értek véget, ha ezt a beteg nem utasította vissza. A hitbeli cselekedetébe a mamám rendszerint bevont engem is. Látta bennem a jövendő lelkipásztort? Hét-nyolcéves koromban így már rendszeres gyakorlat volt az életemben a betegekért való imádság. Ennek következtében több csodát is láthattam testközelből. Az életem eddigi legutolsó hatalmas csodája volt, amiről a gyülekezetemben a következőképpen számoltam be: „A Bibliában az egyik legnagyobb csoda az volt, amikor Lázárt, a negyednapos halottat feltámasztotta az Úr. Azonban Budapesten a harmadik évezredben az a csoda történt meg, hogy egy két éve halott támadt fel egyik pillanatról a másikra. Az a halott pedig én voltam.” Országszerte sokan imádkoztak és böjtöltek értem hónapokon át. Ezúton is köszönöm! Hogyne hinnék a csodákban! Lelkipásztori szolgálatom kezdeti éveiben történt, hogy egy egyébként jó szándékú és jószívű bácsi, aki nem tudta elviselni, hogy a felesége és később a gyermekei is pünkösdiek lettek, megtért és egyik unokájával együtt bemerítkezett. Amikor szolgálati elődöm, Makovei János lelkipásztor ezt meghallotta, úgy reagált, „vannak még csodák”. Imre bácsi katolikus vallású volt, és amikor a felesége bemerítkezett, az éktelen dühre sarkallta. Amikor pedig a gyermekei is elkezdtek imaházba járni édesanyjukkal, azt már végképp nem akarta elviselni. Amikor berúgott az egyébként jóravaló ember, akkor sokszor kikergette a családját a házból. Egy napon, amikor a kocsmában ivócimborái eléggé felheccelték, elment az imaházhoz, és ordítva követelte, hogy hozzák ki a feleségét. Mivel ez nem történt meg, maga ment be, és ki akarta cibálni az asszonyt, akit az őt körülvevő testvérnők természetesen védeni igyekeztek. Akkor Imre bácsi megrázott és hajánál fogva megrángatott egy közelében levő idősödő asszonyt. Erre az incidensre a gyülekezet tagjai sokáig emlékeztek. Évtizedek múlva költöztem a községbe, hogy elkezdjem a lelkipásztori szolgálatomat. Hamarosan meghibásodott a villanybojler a szolgálati lakásban. Amikor Imre bácsinak ezt elmondta a felesége, az ezermester férfi készségesen ajánlotta fel, hogy megjavítja. Ez még nem csoda, mert amikor józan volt, akkor nagyon segítőkész ember volt. Csak ne járt volna a családja a pünkösdiek közé! Ez volt élete egyik nagy bánata. A javításhoz vízteleníteni kellett a bojlert, ami eltartott fél óráig is. Az időt beszélgetéssel gondoltam kitölteni. A szándékom be is vált. Az öreg szívesen mesélt az életéről. Arról, hogy a bányában hogyan menekült meg egy kisvonat-balesetből, aztán a kútásás közben a visszazuhanó, iszappal teli vödör hogyan ment el a feje mellett pár centivel, így megmenekülve a biztos haláltól. Azután már egészen megindulva beszélt arról, hogy a felesége utolsó terhessége során hogyan akarta kényszeríteni abortuszra a párját, mert már nagyon nem akarta azt a gyermeket. Azonban az asszony hívőként nem volt hajlandó erre. Most mennyire örül már ennek ő is, hiszen az a kislány lett a legkedvesebb „angyalkája”. Mire az öreg befejezte a történeteit, egy ige jutott eszembe, amit meg is osztottam vele: „Titeket pedig Isten hatalma őriz … az üdvösségre.”[1] Elmondtam neki, hogy Isten régóta hazavárja az atyai házba, ezért védte és tartotta meg őt eddig az időig. Miután végzett a munkával, megkérdeztem tőle, hogy imádkozhatok-e érte? Mivel igent bólintott, röviden imádkozni kezdtem meglehetősen egyszerű szavakkal, úgy ahogy a Lélek indított. Elköszöntünk és elindult haza. Csakhogy az imádság alatt valami történt. Mire hazakerekezett, megállíthatatlanul sírt. Kérte a feleségét, hogy vegye elő a Bibliáját és olvasson belőle, azután a pünkösdi énekeskönyvből akart énekelni, és azt is igényelte, hogy mindezek után a felesége imádkozzon vele. Vasárnap reggel azt vette észre az imaházba készülő asszony, hogy a férje már megborotválkozva és ünneplőbe öltözve ül az étkező asztalnál. „Hát te?” – kérdezte csodálkozva. A válasz pedig a párjáért évtizedekig imádkozó asszonynak olyan édesen csengett: „Hát drágám, vasárnap nem imaházba megyünk?” Az volt az első ilyen vasárnap, aztán jött a többi. Pár hónap múltán unokájával együtt merítettem be azok között, akik életem első bemerítettjei voltak. Haláláig hűségesen szolgálta az Urat, és olyan boldog volt, mint amilyen megtéréséig soha. A tagfelvételkor a még élő idős Rozi nénitől sírva kért bocsánatot, amiért valamikor megrángatta és megcibálta. Ő pedig örömmel biztosította az immár „atyafit” a bocsánatáról. Aztán Imre bácsi arcon csókolta Rozi nénit, megköszönve, hogy egykor megvédte a feleségét tőle, a megvadult embertől. Aztán mind a ketten sírtak. Mert kibeszélhetetlenül örültek. Sírt a család is, és a gyülekezet nagyobb része is. És igen, könnyeztem én is. Mi volt ez, ha nem csoda! Akarok ilyen csodák részese lenni ma is!
Hogyan viszonyultak elődeink a természetfelettihez? Az Apostoli Hit 1927. évi 3. számában így zeng a Hit és gyógyulás című cikk írója a hitről:
„Hit, nagy csodás hit, sarumat levetve szent áhítattal közeledek feléd, mint Mózes az égő csipkebokorhoz. Mi vagy te, hit? Erő vagy, ki hőssé teszed az embert mindenek felett. Te vagy a legnagyobb csoda, melynek végére emberi elme nem fog jutni soha. Ahol a hit megjelen, ott csodákat szülnek a napok. Hit, ámulva olvasom szent történetedet. Hit által járt Péter a tengeren, de süllyedni kezdett, midőn hite gyengült. Hit által kígyókon taposott a hetven tanítvány. Országokat győztek le, a tűznek lángját oltották meg, halottakat támasztottak fel azok, akikre nem volt méltó e világ. … Mondd, kedves olvasó, Krisztus mértékével mérve, mekkora a te hited, erősebb-e az, mint csüggedésed? Túléli-e hited a betegséget, mely lábadról ledöntött? Ahol hit van, ott csodákat szülnek a napok. Dicsőség az Úrnak érte.”
Ugyanannak az évfolyamnak az ötödik számában a Testi és lelki betegek gyógyulása hit által című cikk szerzője beszámolt arról, hogy régebb óta foglalkoztatta az a gondolat, hogy a keresztyének között miért nem teljesedik be az Úrnak az az ígérete, hogy „azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek, új nyelveken szólnak… betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak.”[2] Ezután leírja, milyen örömet okozott számára, amikor megtudta, hogy vannak olyan hívők, akik között ezek az igék beteljesedtek. „Olyan megkapóan, üdítően hatott rám a hír, hogy van olyan lelki közösség, ahol a hívők a Szent Lélek által elpecsételve új nyelveken szólnak, és nagy örömmel dicsérik az Istent. Imáikra betegek gyógyulnak, a vergődő bűnös ember köztük hitet, bátorságot nyer a szent küzdelemre, és az ördög csatát vesztve menekül. Óh Istenem, ha ez így volna? Miért ne lehetne ez így, Isten minden ígérete szent, igaz, a hívő érti, bírja a szent kenetet, és nem kételkedik. Én sem kételkedtem, és megláttam Istennek dicsőségét. Előttem történtek a csodálatos szabadulások, megmentések, melyeket a megszabadult boldog lelkek úgy, mint az evangéliumi vakok, sánták, bélpoklosok, maguk mondják itt el, hogy amikor hallották, hogy a hívők imádkoznak, abban a percben ők is leborulnak hittel, semmit sem kételkedvén, meghallgatta imájukat az Isten, és megszabadultak. Dicsőség az Úr Jézusnak.” Ezután a lapban személyes bizonyságok sora következik. Abban az időben minden lapszámban megjelent négy-öt beszámoló az átélt csodákról. Álljon itt néhány szemelvény az akkori bizonyságokból.
- „Erős fejgörcseim voltak… Mióta átadtam magamat drága Jézusomnak, azóta meggyógyultam. Dicsőség neki, hogy ennél még nagyobbat is adott, mert folyó év szeptember 8-án betöltött Szent Lelkével!” (Stébert Zsuzsanna)
- „Dicsőség a drága Jézusnak, aki éveken át fájós lábaimat ima által meggyógyította! Hallelujah!” (Achel Józsefné)
- „Áldott legyen az én drága Megváltóm, aki azt cselekedte meg velem, amit nem is mertem gondolni! Testemben egy nagy daganat volt, ehhez még hozzájárult az, hogy minden testrészem fájt. A kispesti Istengyülekezetben hallottam a gyógyulásokról való tanúbizonyságokat. Rároha testvérék megkentek olajjal az Úrnak nevében, és meggyógyultam.” (özv. Tóth Ferencné)
Az „1928-ik év október 6-án baleset következtében csuklóban elvágtam a jobb kezemet, úgy, hogy teljesen béna lett. Ezt a béna kezemet ima által gyógyította meg az Úr, amiért áldom, imádom nagy nevét örökre.” (Hlatky Zoltán)
Azonban ne gondoljuk, hogy csodák csak mozgalmunk első évtizedében voltak. Az Élő Víz 2002-ben közölt interjút Seresné Erivel, aki súlyos rákos betegségből gyógyult meg csodás módon, és a mai napig él. 1998 őszén harmincnyolc éves volt, amikor egy lakásfestés után azt vette észre, hogy rohamszerűen köhög. Amikor hetek múlva sem csökkent, sőt erősödött a köhögés, elment az orvoshoz, aki a szokásos influenzával kezelte. Miután a köhögés egyre csak erősödött ezután is, és rohamos fogyást is tapasztalt, elment szakorvoshoz. A vizsgálatok eredményéről így számolt be: „Majd elállt a lélegzetem, ahogy olvastam a diagnózist, amiben szó szerint ez állt: »a hörgők és a tüdő elváltozása, rosszindulatú daganat« … 38 éves voltam, és arra gondoltam, hogy nekem csak ennyi adatott? … Mielőtt azonban a teljes letargia eluralkodott volna rajtam, hirtelen vakító fénysugárként ragyogott fel előttem a reggeli áhítaton olvasott ige: »Szenved-e valaki köztetek?… Hívja magához a gyülekezet véneit, és imádkozzanak felette, megkenvén őt olajjal az Úrnak nevében! És a hitből való imádság megtartja a beteget, és az Úr felsegíti őt.«[3] Ahogy néhány órával azelőtt olvastam ezt az igét, nem értettem, nem gondoltam, hogy én olyan súlyos beteg volnék, hogy ez rám vonatkozna. Most viszont hálás voltam Istennek, aki az Ő igéjének útmutatása és vigasztalása által erőt, reménységet adott, és felkészített ennek az iszonyúan nagy lelki tehernek az elhordozására.” Az újabb vizsgálatok leukémiát is megállapítottak. A főorvos tájékoztatta a családot, hogy elkéstek, és Erinek még három-hat hete lehet hátra. Ugyanakkor buzgó és odaadó imádság folyt érte. Nemcsak Soltvadkerten a saját gyülekezetében, hanem az Országos Imacsoport Hálózat által széleskörűen folyt az imaharc Eri életéért. És a csoda megtörtént! A következő vasárnap reggelre teljesen megszűnt a köhögés. Attól kezdve minden vizsgálat eredménye jó lett. Az orvosok is csodát emlegettek. Ennek immár huszonhét éve!
A fenti példák mind arról tanúskodnak, hogy csodák márpedig vannak! Jézus jelenlétében megtörténhet minden emberileg lehetetlennek tűnő dolog. Mindig számolhatunk ezzel. Azonban ne feledjük, az életünk maga is csoda.
[1] 1Pt 1,5
[2] Mk 16,17-18 (KG)
[3] Jak 5,13-15 (KG)
