Tudom, kiért dolgozom

Beszélgetés Aczél Péterrel, a Magyar Pünkösdi Egyház főtitkárával
Sanda-Ádámkó Erzsébet
2024-08-26
Aczél Péterrel, a Magyar Pünkösdi Egyház májusban megválasztott új főtitkárával a Fogarasi úti irodájában beszélgetek. Itt működik az Intézményirányítási Központ, mely az egyház oktatási, szociális, valamint gyermekvédelmi és gyermekjóléti intézményeinek működését koordinálja. Péter tavasszal kapcsolódott be ebbe a munkába.

Valószínűleg sokan nem ismernek, kérlek, hogy mesélj egy kicsit magadról. Milyen családi háttérrel rendelkezel?

Pünkösdi családba születtem, a szüleim a budapesti Sion Gyülekezet tagjai voltak, ott ismerkedtek meg, majd kötöttek házasságot. Ezután Kecskemétre költöztek és onnan jártak fel Budapestre, mert akkor ott még nem volt pünkösdi gyülekezet. Négyen vagyunk testvérek (Péter, Máté, Márta, Dániel), mindannyiunk bemutatására a Sion Gyülekezetben került sor. Amikor 2001-ben Szerdi Szilárd vezetésével Kecskeméten megalakult a Magyar Pünkösdi Egyház Kecskeméti Gyülekezete, családunk ahhoz a közösséghez csatlakozott. Szüleim és testvéreim azóta elköltöztek Kecskemétről, így közülünk ma már csak én élek a bázison, és a családommal a mai napig oda járunk, ahol több szolgálati területen igyekszem helytállni. Feleségemmel, Erikával 2004-ben a Passió című film vetítésén ismerkedtünk meg és 2011-ben házasodtunk össze. Két gyermekünk van, Márk 10 éves lesz idén, Daniella pedig 7.

Aczél Péter és családjaFotó: Pappmédia Fotó & Videó - Papp Attila Gyula

Habár pünkösdi családban nőttél fel, de tudjuk, hogy a személyes hit nem „örökölhető”, hogyan találkoztál személyesen Jézus Krisztussal?

Azt gondolom, hogy aki hívő családban nő fel, annak valahogy benne van a zsigereiben a hit. Ezt látja, ezt hordozza magában, majdnemhogy ez a természetes neki. Az én megtérésem 8-9 éves koromra tehető. Ugyan fiatalnak tűnik ez

A folytatáshoz fizess elő az Ideje Elhinned Magazin online verziójára.

Ha már megvetted, csak jelentkezz be:
Legfrissebb lapszám
borító
Legyél te is előfizetőnk!
Legfrissebb cikkeink
ATI00349_jav
A dicsőítésem nem a hangom
2026. szeptember
pexels5
A lélek rugalmassága
2026. szeptember
TeamJesus
Dicsőíteni Istent bárhol, bármikor
2026. szeptember
PAG00062
Kardió és tanítványság
2026. szeptember
ATI00349_jav
A dicsőítésem nem a hangom
pexels5
A lélek rugalmassága
TeamJesus
Dicsőíteni Istent bárhol, bármikor
PAG00062
Kardió és tanítványság
ATI00349_jav
A dicsőítésem nem a hangom
pexels5
A lélek rugalmassága
TeamJesus
Dicsőíteni Istent bárhol, bármikor
PAG00062
Kardió és tanítványság

Olvass hasonló témájú cikkeket

ATI00349_jav
A dicsőítésem nem a hangom
PAG00013
Ha apák a helyükre állnak
3 (1)
Egy kilátástalan nap üzenete