Kovács Dániel
Milyen könnyen felismeri az ember a természet jeleit, de az idők jeleire milyen tompa a tekintete. Erre hívta fel Jézus a farizeusok figyelmét is: „Mikor látjátok az égbolt képét, megértitek milyen idő következik, igaz? Akkor a mostani idők jeleit miért nem értitek meg?”[1] Könnyedén ráhúzhatnánk a vizes lepedőt a farizeusokra, hogy nem ismerték fel Jézus eljövetelének a jelentőségét. Vajon mi felismerjük saját életünk rendelt idejét? Érzékeny vagyok-e Isten vezetésére, hogy most minek van itt az ideje? Vagy csak utólag látjuk be, hogy akkor és ott, életünk azon szakaszában egészen más dologba kellett volna az időnket fektetni? Miként sáfárkodunk a rendelkezésre álló szűkös keretekkel? Adjon az Úr bölcsességet, éles tekintetet és érzékeny szívet, hogy felismerjük az idők jelentőségét, és bátorságot, hogy képesek legyünk változtatni, mert az idő szorít: „s az évek szálltak, mint a percek”[2].
Várhegyiné Kutasi Rózsa
Az óember és az újember harca. Az óember félelme, hiszen mi emberek mindent irányítani szeretnénk. Azonban mi történik, ha kicsúsznak a kezünkből a dolgok, ha elejtjük a labdákat, amelyekkel nap mint nap zsonglőrkődünk? Nem késik a vádlás, az alkalmatlanság érzése, és a Sátán suttogása: vesztes vagy.
Az új ember öröme más forrásból táplálkozik, Isten erejéből, ígéretéből, jelenlétéből. Isten nem azt ígérte, hogy ha a követői leszünk, akkor semmi nehézség sem lesz az életünkben, hanem azt, hogy velünk lesz minden napon a világ végezetéig. Minden napon… A jó napokon is, és a rossz napokon is. Isten elrendel időket, eseményeket, melyekre nincs ráhatásunk, és ez így van jól, hiszen ezek által tudunk növekedni őbenne, tud fejlődni a jellemünk, indulnak új szolgálatok vagy jönnek létre testvéri szövetségek.
Vannak napok, amikor nem sikerül az óembert legyőznöm, de azért imádkozom, hogy ahogy haladok a keskeny úton, egyre több legyen az a nap, amikor az újemberem győz, amikor teljes hittel és bizalommal elfogadom Istentől a rendelt időt tudván, hogy ő nem téved, és oka van annak, amit éppen megenged az életemben.
Opauszki Elizabeth
Számomra azt jelenti, hogy Istennek terve van az életemre nézve, és mindent a kezében tart. Pontosan tudja, hogy hol leszek, mit fogok csinálni, és milyen döntéseket fogok hozni holnap, egy hónap múlva, egy év múlva, vagy tíz év múlva. Nem tudom meglepni őt, mert ő már előre tudja minden gondolatomat, és ez megnyugtat engem. Ha elveszettnek érzem magam, ha nem tudom, hogy merre menjek tovább, vagy ha a jövő felől aggodalmaskodom, akkor békességgel tölt el az a gondolat, hogy ha én nem is tudom, hogy mit hoz a holnap, van valaki, aki tudja, hiszen ő tartja kezében a holnapot. Ahogy a zsoltáros is írja: „Tudod, ha leülök vagy ha felállok, messziről is észreveszed szándékomat. Szemmel tartod járásomat és pihenésemet, gondod van minden utamra.”[3] Hát nem csodálatos?
Vargáné Juhász Helga
Számomra azt jelenti, hogy az én terveim nem mindig esnek egybe az Úr szándékaival. Gyakran azt hiszem, hogy jó úton járok, a céljaim és gondolataim megegyeznek az övéivel –, hiszen gyermekkorom óta ismerem őt. Mégis mikor nehézségek jönnek és kételkedem, akkor döbbenek rá, hogy hiába gondolom helyesnek az irányt, ő mégis másfelé vezet. Olykor olyan helyzetekbe enged, ahol kényelmetlenül érzem magam, vagy több fájdalom ér, mint amit úgy gondolok, hogy el bírok viselni. Mégis bíznom kell benne, hogy az ő tervei sokkal jobbak az enyéimnél. Előttem van egy kép, amin egy kislány egy plüssmacit tart a kezében, és azt kéri az előtte guggoló Jézustól, hogy ne vegye el tőle. Jézus pedig azt mondja, hogy csak bízzon benne, mert sokkal jobbat tartogat számára. Jézus a háta mögött egy sokkal nagyobb mackót tart a kezében. Ez a kép emlékeztet engem arra, hogy az Úr kirendel mindent akkor és ott, ahol a legnagyobb szükségem van rá. Csak hinnem és reménykednem kell Benne.
Az ige a Máté evangéliumában ír arról, hogy Istennek még a madarakra és a növényekre is gondja van[4] –, mennyivel jobban gondot visel akkor az övéiről, akikért életét adta a kereszten.
Sanda-Ádámkó Erzsébet
Ezt az igazságot – miszerint mindennek rendelt ideje van – az életem jelen szakaszában tapasztalom. Isten nagyon sokszor mondta nekem korábban, hogy ő kézben tartja a dolgokat, és majd a megfelelő időben elhozza az áttöréseket az életemben, amit el is hittem – legtöbbször. Amikor az ember azonban azt látja, hogy sok-sok éve még mindig nem mozdul abból a helyzetből – nálam pl. az egyedülállóságból –, amiben úgy érzi, „megrekedt”, könnyű elfelejteni azokat az ígéreteket, melyeket az évek során Isten a szívére helyezett. Mégis azt kell, hogy mondjam, valahol mélyen mindig élt bennem egy meggyőződés, hogy az az Isten, akit megismertem, nem hazudik, látja a mindennapjaimat, amelyben érte munkálkodok, és látja a szívem vágyait is. El kell mondjam, hogy életem legjobb döntése volt – még ha sokszor nehéz is – megvárni, míg ő elhozta a jelenlegi „rendelt” időt az életemben. Alig több mint egy éve ismertem meg a férjemet, és ma az első kislányunk érkezését várjuk nagy izgalommal. Nem érzem úgy, hogy lemaradtam volna bármiről is azért, mert kivártam, míg Isten elhozta az én életemben is a „rendelt” időt, az áttörést, sőt, többször mondtam már a férjemnek, hogy ha kellene, újra kivárnám ezeket az éveket, mert azt érzem, hogy amit Isten ad, az teljesen más, mint amit a világ adhat. Bárki is érzi ma úgy, hogy Isten késik ígérete beteljesítésével, annak azt üzenem, hogy Isten mindig időben érkezik, soha nem késik, és azt hozza el, amire szükségünk van. Az Istentől rendelt időt megéri kivárni!
[1] Zsolt 139,2-3
[2] Mt 16,3 (EFO)
[3] https://m.zeneszoveg.hu/m_dalszoveg/8601/hobo-blues-band/halaltanc-ballada-zeneszoveg.html
[4] Mt 6,26-29
