Boldogok a megbélyegzettek – amit egy skarlát betű adni tud
Mi fogyatkozás van még bennem?
Boldogok… de kik is a boldogok? Boldogság, áldás, bőség, gazdagság… annyira kell nekünk, mint még talán soha. Sokszor ész, szív és lélek nélkül keressük különböző helyeken: emberekben, a gyermekünkben, a társunkban, inkább nem is benne, hanem egy másikban, a boltokban, a telefonunkban, a ruhatárunkban, az autónkban, a mozivásznon, egy könyvben. Ó, mi önáltató, magunkat becsapó, álarcokat hordó keresztények: hányszor szeretnénk azt hinni, hogy igen: mi megtaláltuk – térj meg, és boldog leszel! Higgy, és boldog leszel! Fogadd el Jézust, és boldog leszel! Bánd meg a bűneid, és boldog leszel! Vedd az áldást, és boldog leszel! Pipa és pipa: megtértem, hiszek, elfogadtam, megbántam, vettem, kész vagyok! Mire Jézus azt válaszolja: add el mindened[1], csupaszítsd le magad, add oda a legféltettebb helyen, lelked legsötétebb zugában őrzött kincseid, és gyere vissza – aztán beszélgetünk.
Hester
„…Ha vétkeitek skarlátpirosak is, hófehérekké válhattok, ha vörösek is, mint a bíbor, fehérekké lehettek, mint a gyapjú.”[2]
Hester Prynne a könyv főszereplője, melyről az írásom szól, nem önként adta, amit adott – elvették tőle. Látszólag mindent elvettek, amit egy nőtől el lehetett. A puritán kor nagyurai: papok, hatalmasságok, városvezető bölcs férfiak jól kitalálták, ők aztán jól megmondták: bűnös, hát bűnhődjön. Megfosztották vagyontól, társadalmi
